Index Vakbarát Hírportál

Bese Gergő évekig fizetést kapott a KDNP-től

2024. szeptember 20., péntek 20:01

A felfüggesztett dunavecsei plébános, Bese Gergő éveken keresztül a Kereszténydemokrata Néppárttól (KDNP) is kapott fizetést. Ugyanakkor a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyének állítólag nem volt tudomása arról, hogy a titulusától megfosztott Bese Gergő a KDNP vagy egy KDNP-s képviselő alkalmazásában állt.

Bese Gergő 2018 őszétől évekig volt Nacsa Lőrinc KDNP-s frakcióvezető-helyettes és frakciószóvivő stábjának fizetési listáján – tudta meg a Magyar Hang.

A lap információi szerint viszont 2024 májusától – amikortól a kormánypártok már tisztában lehettek Bese Gergő eltitkolt ügyeivel és életével –, óvatosságból már csak az édesanyját alkalmazták Rétvári Bence parlamenti államtitkár stábtagjaként.

A lap emlékeztetett arra is, hogy az államtitkárnak és a felfüggesztett plébánosnak nem merült ki ennyiben a kapcsolata, ugyanis Bese Gergőnek rovata volt a Rétvári Bencéhez köthető Vasarnap.hu oldalán.

Korábban is kitörhetett volna már a botrány, de akkor bevédték a plébánost 

Korábban az is megjelent a sajtóban, hogy Bese Gergő egy kormánypárti lap egyik fiatal férfi munkatársával állt évekig érzelmi és szexuális kapcsolatban, azonban amikor a férfi tudomást szerzett arról, hogy pornóvideókban szerepel a plébános, meg akarta szakítani vele a kapcsolatot, amit Bese Gergő nem viselt jól, és állítólag zaklatni is kezdte a fiatal férfit.

A Magyar Hang szerint ez ellen szerettek volna már tenni az érintett lap munkatársai is azzal, hogy lebuktatják az atyát. Viszont forrásaik szerint

Rétvári Bence és Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, vagy a kormány egyes tagjai akkor még elérték azt, hogy a kormánypárti lap ne robbantsa ki a botrányt.

A Magyar Hang kereste a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyét, akik elmondták, nem volt tudomásuk arról, hogy Bese Gergő a KDNP alkalmazásában állt. Kérdésre azt is elmondták, hogy az Egyházi Törvénykönyv vagy bármely más szabályozás alapján papi hivatást betöltő személy nem állhat politikai párt, szervezet szolgálatában.

A Bese-ügy

Mint ismert, az utóbbi hetekben nagy port kavart Bese Gergő volt dunavecsei plébános ügye, akit Bábel Balázs érsek felmentett a papi szolgálat alól, miután kiderült, hogy a NER-es kötődésű katolikus pap melegpartikon vett rész, melegpornó-felületen szerepelt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal. Miután a felvételek eljutottak az érsekséghez, Bese Gergőt szinte azonnal felfüggesztették.

A titulusától megfosztott plébános szerint nem véletlen, ami vele történt, ugyanis „tőrbe csalták”, „naivságát kihasználták”. Két évvel ezelőtt egyébként Bese Gergő szentelte meg a Miniszterelnökségnek helyet adó egykori Karmelita kolostort, de a kormánypárti PestiSrácok.hu szerkesztősége és a szintén kormánypárti Megafon-központ is igényt tartott a pap áldására.

Rovatok