Index Vakbarát Hírportál

Utcai kiállást szervezett a Kulturális és Innovációs Minisztérium elé a szakszervezet

2024. szeptember 20., péntek 17:51

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) elé szervezett utcai kiállást az FDSZ-ELTE szakszervezet, miután több hónap hallgatás után a tárca végül úgy döntött, folytatja a márciusban félbeszakadt tárgyalásokat a felsőoktatási dolgozók béremeléséről, és megbeszélésre hívta az egyetemek képviselőit. A tárgyaláson a KIM részéről Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős államtitkár vesz részt, aki a szakszervezetek képviselőinek is meghívást küldött. Az FDSZ-ELTE oldaláról Gregor Anikó és Orbán József tárgyal, az ELTE Közalkalmazotti Tanácsából pedig Bergmann Krisztina elnök vesz részt az eseményen.

Mint arról korábban írtunk, márciusban félbeszakadtak a tárgyalások a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), az egyetemek és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) között az állami felsőoktatási intézményekben dolgozók béremeléséről.

Az érintett négy egyetem (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és Magyar Képzőművészeti Egyetem) ezért szeptember elején sajtónyilatkozatban kérte a tárcát, hogy a több mint hetvennapos szünet után folytassák a megbeszéléseket. A KIM elsőként a BME delegációját invitálta tárgyalásra, szeptember 20-án pedig az ELTE képviselőivel kezdeményezett találkozót. 

A KIM részéről Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős államtitkár ezúttal a szakszervezetek képviselőit is meghívta. Az FDSZ-ELTE oldaláról Gregor Anikó és Orbán József képviseli a dolgozók érdekeit, valamint az ELTE Közalkalmazotti Tanácsának elnöke, Bergmann Krisztina is részt vesz a tárgyaláson. 

Utcai kiállást szerveztek 

Az FDSZ a megbeszélés időpontjára utcai kiállást szervezett, hogy ezzel is támogassa a delegáció tagjait, és arra kérték azokat, akik szeretnének részt venni a demonstráción, hogy álljanak ki a követelésekkel egyetértő, 1500-nál is több ELTE-s munkatárs mellett.

Gregor Anikót, az FDSZ-ELTE titkárát a helyszínen arról kérdeztük, mit várnak a mai megbeszéléstől. Mint mondta, az ELTE delegációjának tagjaival, Scheuer Gyula kancellárral, Darázs Lénárd rektorhelyettessel és Bergmann Krisztinával, az ELTE Közalkalmazotti Tanácsának elnökével érkeztek a megbeszélésre. 

Úgy tudjuk, a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak van egy konkrét ajánlata a bérekkel kapcsolatban. Szóval reméljük, nem csak kávézni hívták el a delegációt 

– fogalmazott az FDSZ titkára, majd hangsúlyozta, hogy nekik világos és egyértelmű az álláspontjuk: azonnali, 50 százalékos béremelés minden munkakörben, beleértve a támogató munkaköröket is, valamint záros határidőn belül legalább a tanársegédek átlagbérét zárkóztassák fel a nemzetgazdasági átlagbérekhez.

Arra a kérdésre, nyitottak más, a minisztérium által javasolt megoldások elfogadására is, Gregor Anikó azt mondta, bármilyen ajánlatot is kapnak ma, nem ők fogják eldönteni, hogy elfogadják-e, hanem az ajánlatot a másik három egyetemmel közösen megvitatják, és utána döntenek róla.

A minisztérium előtt több tucat tanár, hallgató és doktorandusz sorakozott fel plakátokkal a kezében. A hangulat egyelőre nyugodt, mindenki türelmesen várja az egyeztetés végét. 

FDSZ: Konstruktív volt a megbeszélés 

A demonstrálók hangos tapssal köszöntötték a delegációt a megbeszélés után. Gregor Anikó hangosbemondón köszönte meg a kiállóknak, hogy képviselték a dolgozók érdekeit, és hangsúlyozta, hogy egy konstruktív megbeszélésen vannak túl, de még hosszú út áll előttük. 

Az ELTE képviselői ismét ígéretet kaptak arra, hogy a kétszer 15 százalékos munkáltatói döntésen alapuló illetményt beépítik az alapbérbe, és két-három héten belül bértábla-módosítási javaslatot dolgoz ki a minisztérium számukra. 

Egyelőre nem tudjuk, mit fog tartalmazni a javaslat, de innentől ismét az ő térfelükön pattog a labda, nekik kell előállniuk egy olyan javaslattal, amivel kapcsolatban mi ki tudjuk fejteni, hogy elfogadjuk, vagy sem

– mondta, hozzátéve, mindent megtesznek azért, hogy méltányos bérek legyenek az állami egyetemeken minden munkakörben. 

A minisztérium az ELTE és a BME után a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem delegációját is megbeszélésre hívta. 

(Borítókép: Ráti Emese / Index)

Rovatok