Index Vakbarát Hírportál

Félrerántotta a kormányt, majd meglépett a sofőr pénzével

2024. szeptember 20., péntek 14:22

A Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatott egy 28 éves férfit, aki kifosztotta az őt autóval szállító ismerősét. A férfi ismerősét kérte, hogy vigye a vasútállomásra, majd pénzt akart tőle kölcsönbe, de utóbbi nem adta neki, ezért félrerántotta a kormányt, és elvitte a húszezrest.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egy 28 éves jobbágyi férfi ellen közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és kifosztás miatt indított eljárást − közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.

A büntetett előéletű gyanúsított 2024. szeptember 4-én Bátonyterenyén megkérte 21 éves ismerősét, hogy vigye el autójával a vasútállomásra. Utóbbi hosszas unszolásra beleegyezett, hogy az utca végéig elviszi a stoppost, aki út közben meglátott egy húszezrest az utastérben, és azt elkérte.

Az autó vezetője nem akarta odaadni, elmondta, hogy fogorvoshoz megy, arra kell a pénz, ekkor a gyanúsított hirtelen jobbra rántotta a kormányt, ezért a jármű egy betonhídnak ütközött és durrdefektet kapott. A megrémült sofőr kiszállt, hogy megnézze az autó sérüléseit, az utasa pedig elsétált a pénzzel, és az autóban talált bluetooth hangszóróval.

A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészségi indítvánnyal egyetértve – a bűnismétlés megakadályozása érdekében – elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Rovatok