Index Vakbarát Hírportál

Piknikhangulatot és átmeneti politikai békét teremtett az árvíz Budapesten

2024. szeptember 22., vasárnap 06:18

Szombaton Budapest vált az árvízi védekezés központjává, a Borisz ciklon okozta dunai áradás tetőpontja hajnalban elérte a fővárost. A fővárosban piknikhangulat volt érezhető, több tucat ember lepte el a rakpartokat, az áradás átmeneti politikai békét hozott a kormány és az állami szervek, valamint a főváros vezetése között. Az Index stábja szombaton is nyomon követte az eseményeket, azonban Budapesttel a védekezésnek még nincs vége.

A Közép-Európára szeptember elején lecsapó Borisz ciklon hatalmas mennyiségű csapadékával Ausztriától Romániáig áradásokat okozott, felduzzasztotta a Dunát és mellékfolyóit is. Magyarországon kedd éjszaka lépett hatályba az árvízrendelet, szerdán reggel Orbán Viktor miniszterelnök Árvízinfó címmel megtartotta az idei kora őszi árhullám első kormányfői sajtótájékoztatóját, ahol az áradás elleni védekezés legnehezebb időszakát vetítette előre.

Az elmúlt napokban az óriási víztömeg napról napra egyre lejjebb haladt a Duna észak- és közép-magyarországi szakaszán, csütörtök délelőtt Nagybajcsnál, este Gönyűnél, péntek hajnalban Komáromnál, délután Esztergomnál, éjjel pedig Vácnál érte el a csúcspontot az ottani vízállás.

Győrnél is tetőzést jelentettek, a legkritikusabb helyzet Kismaroson volt, az ott lakók már csak csónakkal tudtak közlekedni az utcákon. Szombaton a fővárosra irányult a figyelem és egyben a legnagyobb nyomás.

       

A víz már szerdára elöntötte a pesti és a budai alsó rakpartot, miközben a főváros egyik legkritikusabb pontja, a Római-part is víz alá került, valamint a Margit-szigeten is komoly fejtörést okozott az áradás. Bár az előrejelzések alapján szombat estére érte volna el a legmagasabb vízállást a folyó a fővárosban, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) lapunknak is megerősített adatai szerint

végül hajnali 5 órakor 830 centiméteren tetőzött a Duna Budapesten.

A vártnál korábbi csúcspontnak Siklós Gabriella, az OVF szóvivőjének elmondása szerint az az oka, hogy az Ipolynál kevesebb volt a víz, valamint fordítva folyt, és ennek következtében a Duna vizével töltődött fel a folyó.

Az ötórai csúcsértéket követően lassú apadás zajlik a folyón, vasárnap reggel 5 órakor 803 centimétert mutatott a vízmérce. A mostani rekord 61 centiméterrel maradt el a 2013-as értéktől, a rakpartok előreláthatólag a jövő hét elején – a korábbi csúcspont miatt az előrejelzettnél várhatóan korábban – szabadulhatnak az árvízi tehertől.

Orbán Viktor motorcsónakba pattant

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy véget értek a „klasszikus fizikai munkák”. Hangsúlyozta, hogy összehangolt védekezési munka zajlik az árvízveszélyes helyeken az állam és az önkormányzat részéről, folyamatos az egyeztetés Karácsony Gergely főpolgármesterrel, az emberek pedig nyugodtabbak, mint 2013-ban, a legutóbbi árvízhelyzet idején voltak. Szombaton a miniszterelnök a fővárosi Duna-szakaszon irányította a védekezést, valamint ellenőrizte a belvárosi védművek állapotát a belügyminiszterrel és a honvédelmi miniszterrel közösen. A reggel az előző napokhoz hasonlóan az árvízvédelmi operatív törzs ülésével, valamint Árvízinfóval indult.

Orbán Viktor elmondta, hogy még öt van hátra a kiemelt és erőfeszítéseket igénylő védelmi napokból.

Pénteken az árvízi védekezés 755 kilométeren zajlott, ez a kormányfő szerint jól jelzi, hogy túljutottunk a nehezén.

A sajtótájékoztatón Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte, hogy rendőrségi drónokkal figyelik és követik a víz terjedését, a nehezen megközelíthető helyszíneken pedig lovasrendőröket is bevetnek a védekezési munkálatok alatt. Az államtitkár ismét felhívta a figyelmet az ingyenes árvízvédelmi segélyvonalra, amire több száz hívás érkezett pénteken is.

A miniszterelnök az operatív törzs ülése után motorcsónakon több budapesti védekezési helyszínt is felkeresett Terdik Tamás budapesti rendőrkapitánnyal és Szentkirályi Alexandrával, a Fidesz budapesti elnökével.

Sajtótájékoztatót tartottak Budapest legkritikusabb pontján

Karácsony Gergely szombat reggel a Facebookon közölte, hogy ez a védekezés legnehezebb napja, de Budapest 100 százalékos készültségben van. A városvezető a tetőzést követően, szombat délután a Batthyány téri metrómegállónál tartott sajtótájékoztatót a Fővárosi Vízművek, a BKK, valamint a Fővárosi Csatornázási Művek képviselőivel.

Most már alacsonyabb a vízszint, mint amilyen reggel volt. Túl vagyunk a nehezén, de nem vagyunk még a végén, rengeteg feladatunk lesz

– közölte Karácsony Gergely.

A főpolgármester kifejtette, hogy Budapest összességében jól vizsgázott a védekezésben, funkcionáltak az elmúlt évek árvízvédelmi beruházásai, ugyanakkor még nincs teljesen kész a fővárosi árvízvédelem. A városvezető elárulta, hogy az önkormányzat uniós forrásból a Római-parton és az újpesti oldalon is szeretné folytatni a beruházásokat.

„A főváros és az állami szervek közötti együttműködés is jól vizsgázott” – folytatta Karácsony Gergely, aki köszönetet mondott a katasztrófavédelemnek, a rendőrségnek és valamennyi állami szervnek. A főpolgármester végül kiemelte, hogy a Duna nagyon veszélyes, de jól vizsgáztak a budapestiek is. Elmondása szerint nem csak az árvíz levonulta a feltétele a korlátozások feloldásának: vissza kell állítani a régi rendet, többek között a hulladék és a higiéniás problémák miatt, továbbá a rakpartok takarítására is szükség lesz.

A Batthyány téri aluljárót a Duna áradása miatt már pénteken lezárták, a 2-es metró szerelvényei megállás nélkül áthaladnak az állomáson. Stábunk az árvíz tetőzésének napján, szombaton lejutott a homokzsákokkal körbebástyázott aluljáróba.

Csörnyei Géza, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója a helyszínen arról számolt be, hogy a főváros és az agglomeráció valamennyi fogyasztójánál az ivóvíz „tökéletesen egészséges és biztonságos”. Hozzátette, hogy jelenleg fokozott fertőtlenítési eljárásokkal dolgoznak, és ez a víz ízén is érezhető. Ilyenkor érdemes kitölteni a vizet egy kancsóba, néhány percig pihentetni, és utána a megszokott íze lesz – hívta fel a figyelmet.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója szerint a legveszélyesebb pont a Batthyány tér volt, és várhatóan a jövő hét elején vissza tudják adni az itteni metróállomást az utazóknak. Gerőfi-Gerhardt András, a Fővárosi Csatornázási Művek műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy még most sem pihenhetnek, mert még több napig munkájuk lesz: ébernek kell lenniük az apadás napjaiban is, majd pedig amikor végleg levonul az árhullám, akkor gondoskodniuk kell a kihelyezett anyagok elbontásáról.

Piknikhangulat, ártéri horgászat és virágzó katasztrófaturizmus

Piknikhangulat volt érezhető a fővárosban, több tucat ember lepte el a rakpartokat, mindenki az áradó Dunára volt kíváncsi. A turisták mellett voltak olyanok, akik egy-egy pohár borral élvezték ki a kellemes időt, míg mások az elöntött szakasz pillanatnyi állapotára voltak kíváncsiak.

A jó időt kihasználva kreatív hétvégi tevékenységbe kezdtek Budafok egyes lakói is. A Gyár utcában is magasan kiöntött a Duna, amit az ott lakók kihasználtak, és az egyik közkedvelt hétvégi hobbitevékenységet folytatva pecázni kezdtek.

Az emberek a budai oldalon, a Rákóczi hídtól egészen a Margit hídig végig a rakpartot elválasztó korlátoknál sétálgattak, több kisgyerek is a korláton ugrált. A Lánchíd a gyalogosforgalom számára járhatatlanná vált, a Clark Ádám térnél, a Batthyány térnél, valamint a Szent Gellért térnél is sokan voltak. Az Országház előtt a rendőrségnek megtriplázott kordonszalagot kellett alkalmaznia az elöntött területek elzárására, a kíváncsiskodókat ugyanis mágnesként vonzotta a kiáradt folyó.

Az Index stábja folyamatosan nyomon követte az eseményeket

Lapunk az elmúlt napokban több riporttal is jelentkezett Budapestről, voltunk a Római-parton, a Margit-szigeten, valamint drón segítségével, madártávlatból is megnéztük az árvízhelyzetet, és több galériával is jelentkeztünk.

Szombati cikkünkben Adonyban, ahol 64 embernek kellett elhagynia otthonát az árvíz miatt, kerestük a választ – amit végül meg is kaptunk – arra, hogy miért választja valaki lakóhelyének azt a területet, amit időről időre visszafoglalnak a hullámok. Megkérdeztük az adonyi ártérben lévő Bárka Vendégház tulajdonosát, Müller Mártont is, mi motiválja arra, hogy az ártérben vállalkozzon. 

Emellett – tekintettel arra, hogy az elmúlt napokban folyamatosan jártuk a Római-partot, és figyeltük a helyiek küzdelmeit az árral, így ma, a tetőzés napján is – megnéztük, hol tartottak a rohamtempóban felhúzott gátak, és hol tudták magukat megvédeni azok a Duna és a fővédmű közötti területet.

Elindult az apadás, de Budapest után sincs megállás

Szombaton a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) közleményben közölte, hogy már tapasztalható a lassú apadás Mosonmagyaróvárnál, Komáromnál, Esztergomnál, Budapestnél, azoknál a településeknél, ahol már túljutott az árhullám. A településeken a lassú apadás felügyeletére a szakemberek 24 órás figyelőszolgálatot látnak el, az elkövetkező időszak legfontosabb feladata a jelenségek észlelése, nyomon követése, a szükséges beavatkozások azonnali megtétele lesz.

„Budapest után is lesznek olyan települések, amelyekre oda kell figyelni az árvízi védekezésnél” – írta szombati a kormány hivatalos Facebook-oldalán. A tájékoztatás szerint

Ercsi, Kisapostag, Dunaföldvár, Paks igényel kiemelt figyelmet a Budapest alatti védekezésnél.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter ismertette, hogy az országos ellátásban meghatározó szerepet betöltő energiahálózatok, energetikai létesítmények üzemeltetői megfelelően felkészültek és fokozott figyelemmel kísérik az árhullám levonulását. A Paksi Atomerőműnél pénteken reggeltől másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, az erőmű tűzoltószervezete és a vízügyi szakemberek folyamatos felügyeletet biztosítanak a gát és a zsilipek felett.

A következő csapás Ausztriából jöhet, ahol nagy mennyiségű hó hullott a héten, a síterületeket hótakaró fedi. Ha ez a hó elolvad, azt nagyobb kiterjedésű árvíz és belvíz kísérheti.

A lassú és tartós áradás miatt most kapják a legnagyobb terhelést a gátak a Dunakanyarban. Az ideiglenes védműveknek akkora nyomást kell kibírniuk, hogy bármikor előfordulhatnak váratlan jelenségek, mint a csurgás vagy a buzgár, amelyek veszélyeztetik a töltések stabilitását. A gátakat extrém terhelés éri, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyesek szerepe és szaktudása a következő napokban is döntő fontosságú. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság hangsúlyozta, hogy a legnagyobb gondot a nézelődők okozzák, akik „hátráltatják a munkát, veszélyeztetik a töltéseket, ezért a vízügy a lakosság józan belátását és együttműködését kéri”.

Az árvízhelyzetről az Indexen is beszámolunk folyamatosan frissülő, percről percre tudósításunkban, amelyet itt követhet nyomon. Időjárás-előrejelzésünket a https://index.hu/idojaras oldalon kísérheti figyelemmel.

 (Borítókép: Németh Emília / Index)

Rovatok