Index Vakbarát Hírportál

Hófehér víz lepte el az árvízzel küzdő Dunaújvárost, meglepő ok áll az elszíneződés mögött

2024. szeptember 22., vasárnap 14:50

Budapesten már apad a Duna vízszintje, azonban a fővárostól délre található part menti települések még aggódva figyelik a vízszintet. A legtöbb helyen komoly probléma nélkül meg tudták védeni a lakóházakat, azonban akadtak váratlan helyzetek, amelyekből csak azért nem lett katasztrófa, mert a szakemberek folyamatosan figyelik az elöntött területeket.

Legyen az Index munkatársa! Önnek is van fotója vagy videója az árvízhelyzetről?
Küldje el nekünk!

Kora délután érkezett meg stábunk Dunaújvárosba, a Szalki-szigetre. A város vezetése arra számított, hogy ez lesz a legkritikusabb pont árvízvédelmi szempontból, azonban a helyszínen találkoztunk a katasztrófavédelem egyik szakemberével, aki elmondta, hogy a 2013-as csúcshoz képest több mint 1 méterrel, de még a mostani várt szintnél is 70 centiméterrel alacsonyabban tetőzött a Duna, így nem került komoly veszélybe egy lakóépület sem.

A helyi strandot és az ahhoz közel álló vendéglátóhelyeket ugyan elöntötte a Duna, ahogyan a kempingre sem lehet bemenni, ezeket azonban már korábban kiürítették. Ennek ellenére akadt dolga az árvízvédelmen dolgozó szakembereknek, ugyanis a tetőzés kimosott egy gázolajtározót.

Hófehér víz áll egy dunaújvárosi parkolóban

„Az éjszaka figyeltek fel arra, hogy az egyik tározóból a vízbe gázolaj került, amelynek nem szabad belekerülnie a folyóba” – mondta el kérdésünkre a katasztrófavédelem munkatársa.

Annak érdekében, hogy az apadás ne mossa be a szennyeződést, a főfolyóban fel kellett húzni egy homokzsákfalat, hogy a lassan visszahúzódó árvizet benntartsák az elöntött parkolóban, ahol megtörtént a szennyeződés.

Az itt lévő víz azért fehér, mert a szakemberek oldószert szórtak a szennyeződéssel érintett vízfelületre

– magyarázta el nekünk a szakember, aki kifejtette, a város nagy részében az élet a megszokott mederben folyik.

Rácalmáson kiszorult az ártér élővilága a nyaralók közé

Rácalmás polgármestere, Schrick István egy korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy azzal számolnak, a települést nem fogja súlyosan érinteni az ár.

„Mindazonáltal felhívtuk a Rácalmás üdülőövezetében, a nagyvízi meder területén épült Páskom utcai üdülők tulajdonosait, hogy a kertjeikben, alacsonyabban fekvő területen tárolt vagyontárgyaik biztonságba helyezéséről gondoskodjanak. Továbbá gondoskodjanak szennyvízaknáik kiürítéséről is a későbbi problémák és a fertőzésveszély elkerülése érdekében” – fogalmazott a városvezető.

A polgármester figyelmeztetése miatt a Páskom utcához mentünk, ahol láttuk, jogosan féltette Schrick István az üdülőterületet. Az utca feléig lehetett nagyjából autóval menni, azt követően csak hajóval lehetett közlekedni az úton, ugyanis néhol a víz egy méter magasan állt az egyik helyi szerint. Amikor kiszálltunk az autóból, akkor ért partot egy helyi pár egy gumicsónakkal.

Úgy voltunk vele, hogy ha már van egy kis gumicsónakunk, akkor miért ne nézzük meg, mi a helyzet lejjebb

– fogalmazott a férfi, aki hiába viselt gumicsizmát, teljesen elázott, ugyanis egy helyen megfeneklettek a gumicsónakkal, így ki kellett szállnia a hajóból, hogy kiszabadítsa a szerkezetet.

A beszélgetésünk közben a férfi levette a gumicsizmáját, hogy kiborítsa belőle a vizet, és a vízzel együtt néhány apró hal kiszabadult csizmájából. Ekkor figyeltünk fel arra, hogy az ártér élővilága mennyire kiszorult az emberek közé. Nem sokkal mellettünk egy vaddisznó dagonyázott az újdonsült parton, és még a katasztrófaturisták kameráinak kattogása sem zavarta meg.

Az árvízhelyzetről az Indexen is beszámolunk folyamatosan frissülő percről percre tudósításunkban, amelyet  itt követhet nyomon. Időjárás-előrejelzésünket a https://index.hu/idojaras oldalon kísérheti figyelemmel.

(Borítókép: Dunaújváros 2024. szeptember 22-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)

Rovatok