Index Vakbarát Hírportál

Mégsem zárták ki a DK-ból a párt alapítóját, aki Gyurcsány Ferenc lemondását követelte

2024. szeptember 24., kedd 09:52

Leel-Őssy Gábor többször hangot adott véleményének, miszerint Gyurcsány Ferencnek le kellene mondania elnöki posztjáról. Emiatt először felfüggesztették a párt egyik alapítójának tagságát, majd később kizárták a pártból. Leel-Őssy Gábor Muppet-show-nak, tragikomédiának nevezte az eljárást, de most jött egy újabb fordulat a történetben.

Leel-Őssy Gábor, a Demokratikus Koalíció egyik alapítója Gyurcsány Ferenc lemondását követelte a júniusi önkormányzati és európai parlamenti választásokon elért eredmények után.

A politikus konkrétan Gyurcsány Waterloojának nevezte a júniusi „vereséget”, majd etikai beadványt nyújtott be Gyurcsány Ferenc ellen a párt Etikai Bizottságához, amely azonban a beadványt visszautasította, majd fel is függesztette Leel-Őssy Gábor tagságát. Augusztus végén pedig, a politikus szavai szerint, „egy etikai izé útján” ki is zárták a pártból.

Most Leel-Őssy Gábor ismét közösségi oldalán jelentkezett be, ahol korábban még Muppet-show-nak, tragikomédiának nevezte az egész eljárást, ezúttal viszont nem kommentálta az új fejleményeket, csak megosztott egy képet az Etikai Bizottság legfrissebb határozatáról.

A Demokratikus Koalíció Etikai Bizottsága a Békés 3. sz. választókerület taggyűlésének 1/VIII/2024. számú határozatát, amelyben Leel-Őssy Gáborral szemben kizárás büntetést szabott ki, hatályon kívül helyezi

– olvasható a képen, vagyis mégsem zárták ki a pártból Leel-Őssy Gábort.

Rovatok