A mesterséges intelligencia (MI) egy mozgó célpont, hiszen mást tudott és másként néztünk rá tavaly, mint most nyáron, és másmilyennek látjuk majd jövőre. Beszivárgása az oktatásba elkerülhetetlen, és ha megakadályozni nem is lehet, de alaposan és előre fel kell készülnünk – mondta Setényi János, az MCC Oktatáskutató Intézetének igazgatója a Kibeszélőben.
Setényi János szerint az MI felé érdemes filozófiai szempontból is közelíteni. Egyértelműen gépről van szó, és tisztában kell lennünk azzal, hogy a gép mindig a szolga, és az ember az úr. Az a dolga, hogy megkönnyítse az életünket. A technológia fejlődése az oktatásban sohasem bírta el az öncélú kezdeményezéseket, hanem kidobta magából, amint az történt évtizedekkel korábban az Iskolatelevízió című próbálkozással vagy az írásvetítőkkel meg a fóliákkal.
A kutató azonban úgy véli, jelenleg kissé fordítva ülünk a lovon, mert a technológiai fejlesztéseket a szülők, a tanárok és a diákok igényeit felmérve kellene folytatni, és nem úgy, hogy kitalálnak valamit, bedobják azzal, hogy „itt van egy újdonság, na akkor most tessék valamit kezdeni vele”.
Setényi János elmesélte, kisebb vitát robbantott ki, amikor egyik végzős hallgatójuk a doktorijában köszönetet akart mondani a ChatGPT-nek is. A diákok egy része alapanyag-, nyersanyagkeresésre használja az MI-t, és amit kap, abból rakja össze a végterméket. Mások viszont ellenőrzés nélkül beadják majd, amit a gép számukra összerakott.
A szöveget generáló nagy nyelvi modellek, például a ChatGPT korlátai a képzelőerőnek és a kreativitásnak. Amikor az iskolai igényesség tömegszintje inkább elmegy a szellemi gyorsétkeztetés irányába, akkor silány végeredményt kapunk. Ahol komolyabb szellemi erőfeszítésről van szó, ott a gépi működés már nem elegendő.
Az oktatáskutató úgy véli, hogy az internet az információ tárolására és gyűjtésére kiváló hely, de még soha senki nem vált intelligenssé a nettől. Ami ott található, az végtelen mennyiségű adatforgács. A tudás viszont már egy ebből értelmesen szervezett információhalmaz, ami valamiképpen összeáll a fejünkben. A tudás felett van a műveltség, amellyel már az azt megszerzett ember tud a maga kedvére bánni. Végül pedig ott van a bölcsesség, ami nem más, mint a megszenvedett műveltség. Példaként említette a kvízműsorok villámgyorsan válaszoló, nagy tudást sejtető figuráit, akik atomi szinten biztosan mindent megjegyeztek, de nagyon valószínű, hogy nem látják a nagy összefüggéseket.
Setényi János szerint a gondolkodás sohasem spórolható meg, és ez bizony erőfeszítéssel, no meg fájdalommal jár. Igaz, hogy ezek az újabbnál újabb technológiai fejlesztések gyakran ígérik azt, hogy mindaz a fájdalom, ami az igazi tudással jár, az könnyen, játékosan, akár éjszaka álmunkban is megtakarítható, de ennek ne dőljünk be.
A tanulás része például a másodfokú egyenletek megoldása, vagy hogy mikor volt a csontmezei csata. Persze gyakran jönnek az ellenérvek, hogy miért van arra szükségünk, úgyis ott van a Google-ben, és úgy sem fogjuk azt használni. Azt viszont ezek a kritikusok elfelejtik, hogy ha már tanultunk ezekről, akkor lenyomatuk életünk végéig ott marad az agyunk neurális hálózatában, és bármikor előhívhatók.
Meg lehet úszni ezt a tanulást, gyakorlást, vagyis maradhatunk buták is, és az kétségtelenül nem fáj, sőt boldogan le lehet élni úgy az életet. Setényi János szerint posztmodern korunk már nem sulykolja a régi bölcsességet, hogy „Sokat tudni jó”, és ez önmagában kulturális konfliktust gerjeszt, hiszen Ázsiában továbbra is a tudásközpontú világ a fontos.
Setényi beszélt arról is, hogy melyek azok az oktatási területek, ahol már a gyakorlatban alkalmazzák az MI-t. Létezik matekfeladatok megoldására szakosodott olyan oldal, ahová csak beírjuk a feladatot, majd valaki, mondjuk Bangladesben, rögtön megoldja a példánkat ,és ha kell, akkor angolul elmagyarázza vagy levezeti azt nekünk. Tehát lényegében diák tanít diákot.
Kérdés az is, hogy mi lesz a klasszikus műveltséggel, ha a gépek valóban elkezdenek minket támogatni, és a tanárok munkaidejének 60-80 százalékát kitevő osztályozást, dolgozat-ellenőrzést, feladatkitalálását, óravázlat-készítést, tesztíratást és -javítást megcsinálják helyettünk. A diákok egyéni tudásszintjükre szabottan megkapják a következő óra témáját e-mailben, előre felkészülhetnek, ha kell, és akkor utólag a gépek íratnak velük tesztet. Ez pedig már egy olyan pozitív utópia, ahol a mesterséges intelligencia részben felszabadítja a tanárokat.
A műsorban még szó volt arról is, hogy