Több mint négy éve tart már az egyoldalú szerelmi történet, a férfi többször kért segítséget a bíróságtól, a nőt pedig nem egyszer tartóztatták le. Odáig fajult a dolog, hogy az elkövető fogházba kerülhet, miután többször meztelenül jelent meg az orvos rendelőjénél.
A Kecskeméti Járási Ügyészség zaklatás és szeméremsértés miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki zaklatja az orvost, aki életmentő műtétet hajtott végre rajta.
A nőn 2020 tavaszán hajtották végre a beavatkozást, az őt operáló orvos pedig végül a kezelőorvosa lett. A beteg felépülés után telefonon, majd e-mailen, végül pedig személyesen kereste a doktort, hogy kapcsolatot létesítsen vele, amit az orvos minden alkalommal elutasított.
A vádlott minden nap megjelent a férfi munkahelyén, hetente kétszer pedig a magánrendelésére is elment, hogy tudassa érzéseit megmentőjével. Sikertelensége okán keményebb eszközökhöz folyamodott, a rendelő előtt lépcsőn és a váróteremben a sértett nemi vágyának felkeltése céljából többször is meztelen testtel mutatkozott az orvos előtt. Több alkalommal követte a doktort, miután kifigyelte a mozgását, sőt, megpróbált beszállni az autójába mikor a sértett beszállt abba.
Máskor az jármű elé lépett a zebrán, hogy megállásra kényszerítse szíve választottját.
A nőt egyszer már letartóztatták, mivel nem tartotta be a korábban kiállított távoltartási végzést. Ebben az időszakban nem tudta zaklatni a férfit, ám amikor kiszabadult, folytatódott a furcsa udvarlás: egy szív alakú lufival a kezében várt az orvosra annak autója mellett. Az elkövetőt újra letartóztatták, az ügyészség zaklatás és szeméremsértés vétségével vádolja, és fogházbüntetést indítványoztak ellene. Az ügyben a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd – olvasható az ügyészség oldalán.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.