A szórakozóhely a közösségi médiában közzétett bejegyzésében írta meg, hogy másfél héttel ezelőtt történt egy szerencsétlen eset, amelytől tönkrement a DJ-pultjuk, mivel ez bérelt felszerelés volt, és az elkövető eltűnt, ezért kénytelenek önköltségen megoldani a helyzetet, ehhez kérik a nagyközönség segítségét örömkötvények vásárlásával.
A Nagymező utcai Edith bár másfél hete nyitott újra a nyári szünet után, ahol egy baleset történt, amelyben egy vendég egy korsó sört öntött a DJ-pultra. A szezonnyitó hétvégét izgatottan és optimistán kezdték, de ez az eset tönkretette az egyik új lejátszót − írta meg a HVG.
A pult nagyobb része megúszta, de a kár így is milliós. A felszerelést bérelte a bár, az elkövető viszont eltűnt, ezért a szórakozóhelynek kell megoldania az esetet. „A nyári zárva tartás miatt annyira ki vagyunk centizve anyagilag, hogy ez a malőr egy KO a helynek.”
A bár többször is szervezett támogatói esteket, gyűjtést rendeztek már ukrán menekülteknek, a Táp Színháznak és a budai Calgary Bárnak. Maguknak büszkeségből nem terveztek, de a mostani eset miatt segítségért folyamodnak.
A szórakozóhely örömrészvényeket bocsát ki, amelyekkel különböző értékű kuponokat lehet náluk vásárolni, ami teljes mértékben lefogyasztható az évad során. Valamint egy klubkártyát is kibocsátanak, amely szintén május végéig lesz felhasználható.
Pénteken egy támogatói estet tartanak, itt is válthatóak lesznek örömkötvények, de egy linket is megosztottak, amely azok számára lesz elérhető, akik nem tudnak elmenni a bárba.