Index Vakbarát Hírportál

Vogel Evelin: Számítottam rá, hogy Péter agresszívan fog reagálni, ha elmondom a történetünket

2024. szeptember 25., szerda 18:56

Továbbra is erős hullámokat vet Magyar Péter egykori kedvese, Vogel Evelin Indexen megjelent videóinterjúja. A Tisza Párt elnökének korábbi párja kereste meg lapunkat, hogy meséljen kettőjük kapcsolatáról, a közéleti szempontból is érdekes pártalakítás kezdeti időszakáról, szétválásukról. Az interjúra Magyar Péter Facebook-bejegyzésben válaszolt, és egyebek mellett közölte, zsarolás miatt feljelentést tesz volt szerelme ellen. Vogel Evelin erre reagálva közölte szerda este, számított rá, hogy Magyar Péter agresszívan reagál, ha elmondja a történetüket a nyilvánosságnak.

„Számítottam rá, hogy Péter agresszívan fog reagálni, ha elmondom a történetünket a nyilvánosságnak. Arra azonban nem gondoltam, hogy ilyeneket állít majd rólam. Büszke nő, anya vagyok, ezt nem hagyom, hogy elvegyék” – kezdte közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője. Állítja, ő nem zsarolta meg a Tisza Párt elnökét, de más tagjait sem.

Éppen Péter volt az, aki folyamatosan olyan hangulatot teremtett, melyben nehéz volt már létezni, nem csak nekem. Az ígérgetésre, a kamuzásra, a játszmákra, a manipulációra, a feszültségkeltésre nemcsak egy kapcsolatot, de egy szervezetet sem lehet felépíteni, nemhogy országot ilyen elvek mentén vezetni

– fogalmazott. Hozzátette, „ha az exem tényleg beváltja a fenyegetését, és feljelent, akkor nem fogok tudni mást tenni, mint megvédeni magam a nyilvánosság előtt, egyedül, nőként. Erőből, indulatból, erőszakosan elnyomni valakit, mint ahogy most velem teszi, teszik abból semmi építő nem születik”.

Péter! Te tudod, hogy soha nem akartam ártani neked, és most sem tettem. Tisztában vagy a közös múltunkkal, a szép részekkel, a vitákkal, a helyzetekkel, amin átmentünk. Innen pontosan tudod, magadban, legbelül, hogy semmi olyat nem mondtam, ami igazán ártana neked vagy a közösségünknek, a pártnak, ami ugyanúgy a te gyereked, mint az enyém is. Vannak dolgok, amiket azonban meg kell ismerniük az embereknek. Én ugyanis még mindig hiszek egy valódi változás lehetőségében, de attól félek, pont a te személyiséged lesz ennek az akadálya. Péter! Értsd meg! Ennyi rengeteg ember hitét nem rombolhatod le!

– írta bejegyzésében Vogel Evelin, aki felteszi a kérdést a Tisza Párt elnökének: „arról miért nem írtál, miként fenyegettetek Márkkal? Arról miért nem beszélsz, hogy mi történt, amikor elmentem hozzád a cuccaimért? Miért nem említed, hogyan fantáziáltál a fiam sorsáról, ha nem teszem meg, amit akarsz? Miért nem írsz arról, hogyan mentél el anyukámhoz, hogy rajta keresztül gyakorolj nyomást rám?”

„Engem többé már nem tudsz megijeszteni!” – jelentette ki bejegyzése végén.

Vogel Evelin interjúban beszélt az Indexnek Magyar Péterről

„Ő az az ember, aki feltett mindent egy lapra. Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban” – nyilatkozta korábban az Indexnek Magyar Péterről volt párja, aki szerint az ellenzék vezére úgy gondolja, bármelyik nőt megkaphatja Magyarországon. Vogel Evelin többször is beszélgetett lapunk munkatársával, és részletesen elmondta, mikor és miért félt Magyartól, de mesélt a Tisza Párt megalakulásáról, és arról is, miként viselkedett korábbi kedvese az EP-választási kampányban.

Beszélt az Indexnek arról a vállalkozóról is, akit ő mutatott be Magyarnak Péternek, és aki a párt pénztárnokaként dolgozik. Ő az egyik személy, akire máig hallgat a Tisza Párt elnöke, ráadásul fontos kormányközeli információkat is kaptak ettől a rejtélyes üzletembertől, akiről azonban Evelin nem akart többet elárulni.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke két órával azt követően, hogy az Index közzétette volt barátnőjével készített exkluzív beszélgetését, a saját Facebook-oldalán reagált az elhangzottakra. Bejegyzésében közölte, zsarolás miatt feljelentést tesz korábbi szerelme ellen.

„A volt barátnőm, Vogel Evelin május óta zsarol engem és a TISZA Pártot. 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk. Nemcsak tőlem, hanem a párt másik 5 kollégájától is követelte az említett összeget. Miután a zsarolását visszautasítottuk, felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével, Kubatov Gáborral, és havi 5 millió forintos és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az Indexen megjelent hazug propagandainterjút” – hangsúlyozta.

Ebben a helyzetben nem tehetek mást, mint hogy feljelentést teszek zsarolás bűntette miatt az illetékes hatóságnál

– írta Magyar Péter.

Négy órával később újabb posztban reagált az ügyre Magyar Péter. Azt írta, hogy „elmondhatatlanul hálás azért az óriási szeretetcunamiért, ami felé árad a nehéz pillanatokban is”. A pártelnök alantas eszköznek és támadásnak minősítette a történteket.

Az Index, ahogy korábban is, az exkluzív interjú megjelenése előtt is meghívta Magyar Pétert egy élő beszélgetésre.

Ha szeretné meghallgatni a teljes beszélgetést, akkor kattintson ide!

(Borítókép: Vogel Evelin és Magyar Péter 2024. március 20-án a Fővárosi Nyomozó Ügyészség előtt. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok