A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának legfrissebb kutatási eredményei szerint a háztartások pazarlóbban bánnak a készételekkel – közölte a hatóság csütörtökön.
A tavaly a negyedik negyedévben végzett felmérés 501 háztartás csaknem 1400 fogyasztójának szokásait vizsgálta. A közleményben kiemelték, hogy a háztartási élelmiszer-hulladék csökkenése tavaly megtorpant. Sőt, 2022 hasonló időszakához képest két kilogrammal, 62 kilogrammra emelkedett az átlagos fejenkénti éves mennyiség.
A kétkilós gyarapodás szinte teljes egésze az úgynevezett elkerülhető élelmiszer-hulladékok, vagyis a tiszta pazarlás területén jelentkezett.
Az élelmiszer-pazarlás túlnyomó részét, 82,51 százalékát továbbra is a készételek, a friss zöldségek és gyümölcsök, valamint a pékáruk és a tejtermékek adják, habár 2016-hoz képest a pékáruk esetében sokkal tudatosabbá vált a lakosság. A Nébih szerint bizakodásra ad okot, hogy a felmérésben részt vevők 82 százaléka úgy érzi, tovább tudná csökkenteni az élelmiszer-pazarlását.
A komposztálás továbbra is őrzi az elmúlt években megszerzett népszerűségét, a háztartások több mint fele komposztál valamilyen módon.
A felmérésből kiderült, hogy a pazarlás oka legtöbbször figyelmetlenségre, a nem megfelelő tervezésre vezethető vissza, ami csak szemléletváltással, tudatos odafigyeléssel orvosolható. A hivatal az idén is várja a jelentkezéseket az élelmiszerhulladék-mérésre, ahol a résztvevők megtudhatják, miből mennyi élelmiszer-hulladékot „termelnek”, és hogyan tudnák csökkenteni a pazarlásukat – összegezte az MTI.