Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc: Az orbáni politikai jobboldal önmagát tette tönkre

2024. szeptember 27., péntek 16:01

Gyurcsány Ferenc szerint most hazafias ellenzékre van szükség, mert Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója hazaárulást követett el. A Demokratikus Koalíció elnöke úgy véli, most jóval fontosabb Orbán Balázs kijelentéseinek a politikai következményei, mint az ellenzéken belüli rivalizálás, ezért nem kívánnak politikai vitát kezdeni az ellenzéki pártokkal, így a Tisza Párttal sem.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az évadnyitó sajtótájékoztatóján elmondta: Orbán Viktornak és kormányának mennie kell, mert „az árulásra” nincs bocsánat. A pártelnök szerint Orbán Viktor politikai igazgatójának a beismerése, hogy a hazánkat bármilyen ellenállás nélkül átadnák Oroszországnak, ha minket támadás érne, a kormány politikájának a nyilvános beismerése. Gyurcsány Ferenc kiemelte:

Orbán Viktor Magyarországot Oroszország szolgaállamává kívánja tenni. A pártelnök szerint a legalávalóbb bűn az árulás.

A pártelnök úgy véli, aki azt állítja, hogy a hazát ért ellenséges támadás elől ki kell térni, az arra sem számíthat, hogy eddigi szövetségesei, a NATO-tagállamok egy ilyen helyzetben akár segítségére sietnének, „hiszen nincs kit segíteni, mert nem segítséget kérni, hanem megadni kívánja magát egy ilyen ország”. A DK pártelnöke szerint „átfogó közös koalícióra van szükség” Orbán Viktorral szemben.

„Ebben a helyzetben önérzetes és hazafias magatartásra és politikára van szükség a hazaárulással, az áruló kormánnyal szemben. Ez a dolga minden magyar hazafinak. Függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldali, függetlenül attól, hogy felnőttsége eszmélésének kezdetén vagy érett fejjel néz azzal szembe, hogy eladják az országát, függetlenül attól, hogy a világ egy sor dolgáról mit gondolunk, mert haza csak egy van, és ez Magyarország.”

Ideje letenni a fegyvereket?

Gyurcsány Ferenc szerint mostantól „nincs az az ellenzéki vita”, ami gátolná, hogy az ország függetlensége érdekében közösen ne kellene most fellépni. Határozottan azt javasolta, hogy az ellenzéki oldal tegye le a csatabárdot egy időre Orbán Balázs kijelentései miatt. Hangsúlyozta, hogy a DK az Orbán-rendszer természetes és megalkuvás nélküli ellenzéke, valamint „nem kíván megértést mutatni ezekkel az árulásokkal szemben”. A DK azt tervezi, hogy „visszafogja magát”.

Gyurcsány Ferenc véleménye az, hogy most csak az orbáni jobboldalról is szó van. Az „Isten, haza, család”-jobboldalnak az eszményei a porban hevernek. Hiszen szerinte Novák Katalin a család, Semjén Zsolt a kereszténység, Orbán Balázs pedig a haza ügyét árulta el. Így pedig elmondása szerint

az orbáni politikai jobboldal önmagát tette tönkre.

Gyurcsány Ferenc úgy vélekedett, hogy a köztársaságot kell most helyreállítani, és közösen a „hazaifias ellenzékkel” meg kell teremteni az emberek államát, amely vigyáz ránk – „mi természetes módon világos, szociáldemokrata politikát képviselünk”.

A kormányfő által bejelentett gazdasági semlegesség programja valójában nem más, mint a Nyugatról való leszakadás: „Aki kiszakítja Magyarországot európai nyugatos kötelékéből, az elszakítja az országot, az ország lakosságát a nyugatos élettől és életformától, végső soron lemond az európai életszínvonalról. Ez a program nagyjából az ezeréves magyar szándéknak a meghazudtolása, az Európától történő elszakadásnak a programja, a történelem szembeköpése.” Tehát

Szerinte a gazdasági semlegesség az ezeréves magyar szándék meghazudtolása és a történelem szembeköpése, ami „tarthatatlan”.

Az árvízzel kapcsolatban kiemelte, kevés olyan kincs van a jövőre nézve, mint a víz. Gyurcsány Ferenc szerint ha van fontos nemzeti program, akkor az egészen biztosan a vízügyi helyzetünk kezelése: „Erre van szükség, nem olimpiára.” A református és katolikus egyházat érintő gyermekbántalmazási és szexuális ügyek egyre riasztóbbak, Gyurcsány Ferenc szerint ezek azt mutatják, hogy „rendszerszintű problémáról van szó.”

A DK elnöke szerint nem engedhetjük a gyermekeket olyan egyházhoz, ahol ilyen bűncselekmények vannak. „Adjuk fel e bűnös szemérmességet, és a Magyar Országgyűlés állítson fel független bizottságot annak kivizsgálására, hogy milyen gyermekek és nem gyermekek ellen elkövetett bűncselekményekben lehet érintett a magyar egyházak sora.” Gyurcsány Ferenc szerint az az egyházi személy, aki így szeret, az ördöggel kokettál. „A haza mindenekelőtt” – zárta a DK pártelnöke.

Kérdésekre Gyurcsány Ferenc elmondta, most a DK és a Tisza közötti vitánál sokkal fontosabbak Orbán Balázs kijelentései. Ugyanakkor szerinte jelentős figyelmeztetés, hogy a DK szavazótábora visszaesett.

Az Index kérdései

Arra a kérdésünkre, hogy szeretne-e olyan országban élni, ahol az egyháznak nincs függetlensége, és politikusok vizsgálják a belső ügyeit, Gyurcsány Ferenc kijelentette: a társadalom sok és valamekkora függetlenséget élvező entitások közössége. Szerinte az egyházak függetlensége arra nem terjed ki, hogy szabadon lehet bűncselekmények elkövetni, vagy az egyház jogi státusza mögé bújni. A DK elnöke szerint az egyház része a magyar társadalom egészének, és független bizottságoknak kell kivizsgálnia ezeket a bűncselekményeket. (Azt nem részletezte, hogy a bizottsági tagokat ki és hogyan jelölik ki – a szerk.) „Nem lehet a válásszabadság mögé bújva elrejteni a bűncselekményeket” – mondta az Indexnek adott válaszában.

Majd arra kérdésünkre, hogy ha az orbáni jobboldal önmagát tette tönkre, akkor a sajtótájékoztatóját miért annak az egyik jelszavával zárta, Gyurcsány Ferenc azt mondta, az orbáni jobboldal önmagát tiporta sárba. Az erkölcsi és politikai fundamentumaik mára repedezettek és porba hullottak – tette hozzá.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok