Index Vakbarát Hírportál

Hitelt venne fel a kormány a vasúti pályák felújítására

2024. szeptember 27., péntek 16:19

Még augusztusban jelentette be Lázár János 800 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztési programját, amelynek egyik felét Magyarország kormánya biztosítja, a másik felét pedig az Európai Beruházási Bank (EIB) hiteléből finanszíroznák. Az építési és közlekedési miniszter bejelentése szerint a hitelkérelmet már hivatalosan is benyújtották, így hamarosan javulhat az ország kötöttpályás közlekedése.

A magyar kormány hivatalosan is beadta az Európai Beruházási Banknak a vasútfejlesztési forrásokra vonatkozó hitelkérelmet, amellyel hamarosan kezdetét veheti az 5 pontos közlekedési akcióterv egyik legfontosabb elemének – a vasútipálya-felújításoknak – a megvalósítása – jelentette be Lázár János.

Az építési és közlekedési miniszter szerint az augusztusban meghirdetett 5 pontos közlekedési akcióterv sürgősségi beavatkozásokat és hosszabb távú, valódi terápiás lépéseket egyaránt tartalmaz. A 800 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztési program egyik felét Magyarország kormánya biztosítja, a másik felét pedig az Európai Beruházási Bank (EIB) hiteléből finanszírozzuk majd – közölte.

Ez szerves része annak az 1200 milliárdos, 10 éves vasútfejlesztési csomagnak, amely a magyar kötöttpályás közlekedés komplex megújítását célozza.

Hangsúlyozta, hogy az első ütemben végrehajtott fejlesztések során közel félezer kilométernyi magyar vasúti pályát újítanak majd meg: 119 kilométeren felszámolják a lassújeleket, 490 kilométernyi pályát pedig a legkorszerűbb, központi forgalomirányítás alá helyezik.

Lázár János szerint olyan fejlesztések következnek, amelyek után az egész ország kötöttpályás közlekedése javulni fog. Ígérete szerint rövid időn belül és érezhetően növelik a kiszámíthatóságot és a biztonságot, illetve csökkentik a menetidőt és a késéseket.

A Magyarországnak járó uniós pénzek visszatartása a vasutat kétszeresen sújtja. Alternatív forrásokat kell szereznünk addig is, amíg az EU rendezi a magyarokkal szembeni adósságát. A nemzeti forrás rendelkezésre áll, amint megérkezik a pozitív válasz az EIB-ből, azonnal hozzákezdünk a munkához

– jelentette ki a miniszter.

Lázár János az ötpontos akciótervét még augusztusban, Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatójának leváltásával egy időben jelentette le. Elmondása szerint az akcióterv részletei a következők:

  1. Szeptemberben a parlament elé viszi az új személyszállítási törvényt, amelyben a közlekedéshez való jogot állampolgári joggá szeretnék nyilvánítani, és szabályoznák, hogy ezen a területen mi illeti meg minimálisan a polgárokat. Ennek az állampolgári jognak Lázár szerint része kell legyen, hogy minden magyar a lakóhely és a járáshely között naponta háromszor, oda-vissza, átszállás nélkül el tudjon jutni, járáshely és megyeszékhely között pedig kétszer.
  2. Új vasútpálya-építési program: négy év alatt 500 kilométer vasutat kell megépíteni. A budapesti HÉV-eket csak akkor újítják fel, ha megérkeznek az uniós pénzek. Lázár János bejelentette: a kormány az Európai Beruházási Bankhoz fordul 1 milliárd eurós hitelkérelemmel (ami 30 évre szólna), ehhez a kormány is ad 1 milliárd eurót. A 800 milliárd forintból megépítendő 500 kilométernyi új vasút munkálatait 2025-ben kezdik. Ebből a pénzből például még a villamosvonalakat is felújítják, a Gubacsi hidat is újjáépítik. Vasúti digitalizáció is benne van ebben a pénzben, sőt transzformátorokat is építenek néhány vonalon.
  3. Új járműveket kell beszerezni. Lázár János erre több opciót is megnevezett. Az első, hogy vadonatúj járműveket vásárolnak. Másodsorban a magyar gazdaság gyárthatna új járműveket, egy külföldi partner megvásárlásával. A harmadik lehetőség, hogy használt járműveket szerezzenek be, de Lázár szerint jó minőségűből kevés van. Ettől függetlenül igyekszik Lázár János ilyen járműveket is beszerezni.
  4. Az utasok komfortérzetének erősítése. Új MÁV-applikáció jön 2025-ben, lesz új utastájékoztatás is. Felújítanak vasútállomásokat, pályaudvarokat, például a Nyugati pályaudvart Pesten, de megújul az állomás Debrecenben, Győrben és Siófokon is.
  5. Újjászervezik a MÁV-ot és leányvállalatait. A MÁV Zrt. lesz a bázis, ennek három leányvállalata lesz. Az egyik személyszállítással foglalkozik majd, a másik a pályaműködtetéssel, a harmadik ezeknek a cégeknek a kiszolgálását fogja végezni.

(Borítókép: Lázár János 2024. augusztus 16-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok