A miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs újabb bocsánatkérő posztot osztott meg közösségi oldalán, amelyhez csatolta dédnagyapja és nagyanyja dokumentumait, akik a szovjetek elleni küzdelemben haltak meg, illetve lettek bebörtönözve. Megerősítette, hogy ha a helyzet úgy kívánná, a Corvin közbe vonulna fegyverrel a kezében.
„Nem állt szándékomban félreérthetően fogalmazni 1956 ügyében. Hiba volt részemről, és ha ezzel valakit megbántottam, akkor ezért elnézést kérek” – írta legújabb posztjában Orbán Balázs. A miniszterelnök politikai igazgatója, aki szerdán arról beszélt egy interjúban, hogy: „Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett […]”
Később azzal védekezett, hogy félreértették a szavait, ráadásul „a politikában sajnos igen gyakori, hogy megpróbálják az ember szavait kiforgatni”. Viszont Orbán Viktor péntek reggeli Kossuth rádiós interjújában egyértelműen kijelentette, hogy az ilyen kínos témáknál pontosan kell fogalmazni, amit Orbán Balázs nem tett meg, ez pedig ebben a kontextusban „egy hiba volt”.
Orbán Balázs péntek kora délután ismét védekezésre kényszerült, és kitett két dokumentumot a profiljára, amelyek azt bizonyítják, hogy az egyik dédapja életét adta a szovjetek elleni küzdelemben, egy nagyanyját pedig bebörtönözték „a kommunista rendszer koncepciós pereinek” egyikében.
Orbán szerint nekik kell megfelelnie, nem pedig azoknak,
akik a kommunista utódpártban ülnek ma is, nem azoknak, akik lovasrohamot vezényeltek ellenünk 2006. október 23-án, nem azoknak, akiket külföldről fizetnek, és nem azoknak, akik csak a nőkkel szemben keménykednek.
Kiemelte azt is, amit Orbán Viktor már a reggeli interjúban elmondott: „ha szükség lesz rá, én ott leszek fegyverrel a kezemben a Corvin köznél”.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter szintén reagált az ominózus interjúban elhangzottakra, ő azt írta a Facebook-bejegyzésében, hogy „Orbán Balázs félreérthetően fogalmazott”, és felhívta a figyelmet a politikai igazgató fentebb említett pontosítására is, majd megismételte, amit az eddig megszólaló fideszes politikusok is, vagyis, hogy „1956 hősei a magyar nemzeti panteon legdicsőbbjei közé tartoznak”.
Most azok rágalmazzák Orbán Balázst kitartóan és engesztelhetetlenül, akik nem félreérthetően szoktak fogalmazni, hanem a hazugság bajnokai
– írta Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy szerinte: „Magyar Péter a legrosszabb kommunista gyakorlatot idéző módon saját feleségéről készített titokban hangfelvételt.”
De a miniszter megemlítette Gyurcsány Ferencet is, aki állítása szerint „a tiltott önkényuralmi jelképek közül a vörös csillagot akarta legalizálni. Aki kiteszi Nagy Imre képét a Facebook-oldalára, úgy, hogy felesége soha meg nem tagadott nagyapja Nagy Imre gyilkosainak egyike” – sorolta.
Micsoda visszataszító álszentség. Ebből elég! Orbán Balázs a magyar közéletben az elmúlt évtizedben kiváló munkát végzett. Ezen egy félreérthető, de általa azonnal egyértelműen tisztázott nyilatkozat nem változtat
– írta le a véleményét, amelyhez egy közös képet is csatolt a politikai igazgatóval.
Magyar Péter szinte rögtön válaszolt a bejegyzés alatti kommentben, „Szégyelld magad, Gergő!” kezdetű írásában hangsúlyozta, hogy Orbán Balázs „hazaáruló mondatait nem lehet félreérteni”. Szerinte a politikai igazgató ezzel
meggyalázta sok ezer szabadságharcos, több száz kivégzett honfitársunk emlékét, köztük Brusznyai Árpád veszprémi tanárét, a 18 évesen kivégzett Mansfeld Péterét, Tóth Ilonáét és a nemrégiben elhunyt saját párttársatok, az életfogytiglani börtönre ítélt Wittner Mária emlékét is.
– jelentette ki.