Index Vakbarát Hírportál

Utolsókat rúgja a kései nyár, erős lehűlés követi a pénteki szép időt

2024. szeptember 27., péntek 08:38

Pénteken egy hidegfront előterében helyenként nyugaton, északnyugaton és északon alakulhat ki időnként eső, zápor, máshol viszont még sok napsütésre van kilátás. Élénk, erős lesz a déli, délnyugati szél, de délután északnyugaton már északnyugatira fordulhat a légmozgás.

Pénteken az ország legnagyobb részén napos idő várható, kevés felhővel, csapadék nélkül. Ugyanakkor a Dunántúl északnyugati részein és az északi határ mentén több lesz a felhő, és ott elszórtan eső, zápor, északnyugaton néhol zivatar is előfordulhat. A délnyugati, déli szél az utóbbi országrészek kivételével élénk, olykor erős lesz.

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 25 és 31 fok között várható, de az északnyugati, északi határ mentén csak 19, 24 fok lesz – olvasható a HungaroMet előrejelzésében.

Zivatar miatt elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki 

Az Időkép orvosmeteorológiai jelentése szerint a hét utolsó munkanapján még sokfelé melegfronti jellegű tünetek jelentkezhetnek a magasban zajló melegedés hatására, de északnyugaton már éreztetni fogja hatását a közeledő hidegfront. Emiatt fejfájás, migrén, fáradékonyság, tompaság, dekoncentráltság egyaránt előfordulhat.

Felerősödhetnek a gyulladásos jellegű panaszok, vérnyomásproblémák jelentkezhetnek. A szeles idő miatt tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, illetve ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetünk. Északnyugaton ugyanakkor görcsös panaszok is jelentkezhetnek, valamint felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi bántalmak is. Az északnyugati tájakon ajánlott a réteges öltözködés, mivel ott nagy lesz a megfázásveszély. A napos tájakon élők hangulata, közérzete javulhat.

Szombaton nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Napos periódusok délelőtt inkább délkeleten, délután északnyugaton lehetnek. Északnyugaton néhol, másutt sokfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is kialakul. A déli és a keleti országrészben akár nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat. Hajnalban az északkeleti tájakon pára-, ködfoltok képződhetnek. Mindenütt északnyugatira, északira fordul a szél, és sokfelé megerősödik. Zivatar környezetében is lehetnek erős vagy viharos széllökések. A minimum általában 13, 19 fok között alakul. Délután többnyire 16, 23, délkeleten, keleten 24, 27 fokot is mérhetnek.

Vasárnap erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben nyugat felől csökken, gomolyosodik a felhőzet. A Dunántúlon több órára kisüt a nap, máshol még estig is maradhatnak erősen felhős területek. Északnyugaton, nyugaton néhol, máshol több helyen számítani kell esőre, záporra, majd a nap második felében országszerte csökken a csapadékhajlam. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 9, 14, délután 12, 18 fok valószínű.

Megújult az Index időjárás-aloldala, amely mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás-funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!

Rovatok