Index Vakbarát Hírportál

„És itt be is fejeztük a beszélgetést, köszönöm szépen!” – Novák Katalint a kegyelmi ügyről kérdezték volna

2024. szeptember 28., szombat 08:04

Novák Katalin volt köztársasági elnököt újságírók kérdezték az utcán a kegyelmi botrányról, válaszul arról beszélt nekik, hogy szerinte a hazai sajtó nem járt el korrektül vele szemben. A korábbi államfővel azonban az újságírók nem közölték, hogy ezt a beszélgetést már rögzítik – ami szerinte megint csak azt bizonyítja, hogy nem jártak el korrekt módon vele szemben a média képviselői.

Az év elején kitört kegyelmi botrányba belebukott volt államfőt – aki a lemondását követően pár héttel ezelőtt jelent meg először egy nyilvános eseményen – egy budai kávézóban találta meg a 444. A portál interjút szeretett volna kérni tőle, és mindezt videón is rögzítették.

Mint a felvételen látható, a 444 újságírója meg is kérdezte Novák Katalint, hogy ad-e nekik interjút. A volt államfő erre azt válaszolta: 

Most úgy bevallom, hogy úgy a magyar médiának nem érzek nagy késztetést, hogy interjút adjak, ez az igazság.  Mert azt érzem, hogy abszolút inkorrekten viselkedtek számos ponton.

Novák Katalin ezután szembesült azzal, hogy a beszélgetést videón rögzítik kicsit távolabbról. Mint mondta, nem tájékoztatták arról, hogy a beszélgetést rögzítik, és közölte, hogy innentől nem is járul hozzá ehhez. 

Mert ez szerintem abszolút nem fair, amit csinál. Most idejön egy bekapcsolt mikrofonnal, nem tájékoztat erről, és fölveszi a beszélgetésünket. Ez része annak, amiért azt gondolom, hogy nem korrekt az, ahogy bánnak velem. És itt be is fejeztük a beszélgetést, köszönöm szépen!

– közölte a volt államfő, majd otthagyta a 444 csapatát (bár a volt köztársasági elnök egyik munkatársa eközben jelezte, hogy e-mailben elküldhetik nekik a kegyelmi botránnyal kapcsolatos kérdéseiket). 

A teljes videó itt érhető el az esetről:

Novák Katalinról az is kiderült nemrég, hogy egy új nonprofit szervezet társalapítója és vezérigazgatója lett – amely mögé akár még Elon Musk is beállhat a sajtóhírek szerint. 

Rovatok