Index Vakbarát Hírportál

Zugló polgármesterének véget ért a több évtizedes politikai karrierje

2024. szeptember 30., hétfő 15:18

A szocialista Horváth Csaba 22 évig volt fontos pozíciókban. A rendszerváltás óta egyedüliként őt választották meg két fővárosi kerületben is polgármesternek, de a parkolási ügyekben meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással. Politikai pályafutása a mai napon ért véget.

Várospolitikusi karrierjének legemlékezetesebb pillanatait idézte fel Horváth Csaba, Zugló mai napon leköszönő polgármestere. Mint az Indexhez is eljuttatott közleményében fogalmazott:

A rendszerváltás óta egyedül engem ért az a megtiszteltetés, hogy két kerületben is polgármesterré választottak. [...] Büszke vagyok arra, hogy 2002-ben, alig 33 évesen választottak a II. kerület polgármesterévé; baloldali politikusként, egy akkor inkább konzervatív kerületben.

A politikus 2002 és 2006 között volt Budapest II. kerületének polgármestere. 2006-tól 2009-ig Demszky Gábor főpolgármester helyettese lett, majd a Bajnai-kormány Budapestért felelős kormánybiztossá nevezte ki. 2019-ben a főpolgármesteri tisztégért folytatott előválasztáson alulmaradt az akkori zuglói polgármesterrel, Karácsony Gergellyel szemben, de egy egyezség eredményeképp ő lett a baloldali összefogás XIV. kerületi polgármesterjelöltje, akit október 13-án meg is választottak.

Az elmúlt 22 év minden pillanata nehéz volt, de a budapestiekért végzett munkám minden pillanatát szerettem. Ezúton szeretném megköszönni e pillanatokat politikai szövetségeseimnek (és ellenfeleimnek), MSZP-s párttársaimnak, munkatársaimnak, a családomnak és a barátaimnak, de mindenekelőtt Önöknek: zuglói, II. kerületi, budapesti polgároknak.

Polgármesteri minőségében egészen a mai napig tagja volt a Fővárosi Közgyűlésnek is.

Parkolási korrupció? 

Horváth Csabát 2022-ben a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekményekkel gyanúsította meg. A parkolásüzemeltetéssel összefüggő ügyben idén augusztus végén emelt vele (és Tóth Csaba kerületi MSZP-elnökkel) szemben vádat az ügyészség. (Az Indexnek erről azt mondta, hiába kérték, a nyomozás 2,5 éve alatt egyszer sem került sor a vád tanújával történő szembesítésre.)

Az MSZP budapesti elnöki tisztségét 2010 óta töltötte be, de szombaton a felmenő rendszerű tisztújítás első döntése megszületett, azaz megszűnt a budapesti elnöki tisztsége. Utódát az MSZP október közepén megtartandó kongresszusán választják meg.

Amint azt korábban megírtuk, Bősz Anett főpolgármester-helyettes is hétfőn zárta le politikai karrierjét.

Rovatok