Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: A magyar gazdaságnak rendszeresen halálhírét keltik, de köszöni szépen, jól van

2024. szeptember 30., hétfő 12:05

Hétfőn kezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka, Orbán Viktor kormányfő nyitóbeszédében összefoglalta az elmúlt időszakot, valamint áttekintette a jövő kérdéseit. A miniszterelnök felszólalására az ellenzéki politikusok reagáltak, ami Kövér László és Gyurcsány Ferenc összecsapását hozta.

„Jelentés a Magyar Országgyűlésnek a tavaszi ülésszak óta eltelt időszak eseményeiről és a kormány további terveiről” – ezzel a címmel jelentkezett napirend előtti felszólalásra Orbán Viktor.

Orbán Viktor elsőként az árvízről beszélt: hazánk tíz napon át nehéz helyzetben volt, komoly veszély fenyegette, hirtelen jött egy árhullám, amely súlyos veszteségeket okozott számos közép-európai országban, „nálunk ez lett az évszázad második legnagyobb árvize”. A Duna teljes vonalán védekeztek, ami szervezetten és rendben történt, a bajt sikerült kivédeni. A kormányfő köszönetet mondott a munkálatokban részt vevő önkénteseknek és egyenruhásoknak is.

Ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kellene valamit átmenteni a békeidőkre

– jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve: a 2013-as árvízzel összevetve az állam hatékonyabb, szervezettebb, és felkészültebb lett. Jól döntöttek, amikor kiegészítették a védelmi vonalakat, 435 milliárd forintot fordítottak árvízvédelmi fejlesztésekre, ebből 150 milliárd a Duna menti védvonalakra ment. Idén kétmillió homokzsákot és 55 ezer tonna homokot használtak fel.

A közeljövőben befejezik Esztergom árvízvédelmi infrastruktúráját, a vízügyi hatóság pedig hamarosan a kormány elé terjeszti az észrevételeit, akkor döntenek a további fejlesztésekről.

„Rohamléptekben közeledünk az energiafüggetlenség felé”

Orbán Viktor azzal folytatta, hogy idén nyáron 40 ezren nyaralhattak a balatoni Erzsébet-táborokban, több mint háromezren érkeztek a határon túlról, és vállalták száz ukrán gyermek nyaraltatását is.

A kormányfő hangsúlyozta, 1400 milliárd forint értékben építettek és újítottak fel óvodákat, iskolákat. Jelenleg 57 tanuszoda, 87 tornaterem, 31 új iskola épül. Megemlítette azt is, hogy augusztus végén átadták az ország legnagyobb iskolai beruházását, a Dunakeszi diáknegyedet. 13 millió tankönyvet juttattak el ingyen a diákokhoz, 1,2 millió diák jut ingyenesen tankönyvhöz, ez 15 milliárd forint kiadásától kíméli meg a családokat. A rászorulók részére ezenfelül 80 ezer ingyenes tanszercsomagot is biztosítottak.

A kormány egyik kiemelt fejlesztési terve a Digitális Magyarország Program, ennek júniusi állomása volt az Egészségablak alkalmazás elindítása. Folytatták a gondosóraprogramot is, 650 ezren regisztráltak. Elindították a digitális állampolgárság programot is.

Orbán Viktor a turizmusról kifejtette, az idei nyár a magyar turizmus rekordnyara volt, így az idei esztendő rekordévnek ígérkezik. „Soha nem nyaralt ennyi honfitársunk az országhatáron belül, és soha nem látogatott ennyi turista hazánkba. Még soha ennyi magyar nem nyaralt külföldön, mint az idén”. A kormányfő itt említette meg azt is, hogy újra magyar kézbe került a Ferihegyi repülőtér.

Chile és Görögország után Magyarország a világon a harmadik helyen áll a napenergia arányát tekintve az áramtermelésben, látható, hogy rohamléptekben közeledünk az energiafüggetlenség felé

– mondta Orbán Viktor.

„A magyar gazdaság köszöni szépen, jól van”

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy növekedésünk üteme az Európai Unió átlagának másfélszerese, mögöttünk a franciák, németek, osztrákok is, „de ezzel nem lehetünk elégedettek, még nagyobb teljesítményre lesz szükségünk a jövőben”. GDP-arányosan a beruházásokat illetően a negyedik helyen állunk, ami szép, de itt is az első helyet kellene megcélozni. Továbbra is teljes a foglalkoztatás, „aki dolgozni akar, az talál is magának munkát, és eltarthatja a családját”.

A nyáron a bruttó átlagkereset 636 ezer forintra nőtt, ez 14 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, ha ebből levonják az inflációt, akkor 9,4 százalékos a reálbér-növekedés. Tizenkettedik hónapja emelkednek a reálbérek – mutatott rá a kormányfő.

A magyar gazdaságnak rendszeresen halálhírét keltik, de a magyar gazdaság köszöni szépen, jól van, és a következő csaták megvívására készül. Igaz lehet, akinek halálhírét keltik, az sokáig él.

Az ország pénzügyi helyzete megnyugtatóan stabil, az államadósságot csökkenő pályán tartják, de az 50 százalék alatti szint a cél. A költségvetés hiányát a tavalyi 6,5 százalékról 4,5 százalékra akarják csökkenteni, időarányosan jól állnak.

Nyáron meghosszabbították a lakossági kamatstopot, ezt csak akkor fogják kivezetni, ha a kamatok mértéke érzékelhető módon tovább csökken, és nem jelent elviselhetetlen, tisztességtelen terhet a családoknak. Új otthonfelújítási program is indult.

A tavalyi év végére teljesítették a vállalásukat, az inflációt 10 százalék alá szorították. A munkát folytatták, a nyár végén már a 3,4 százalékos szinten állt az infláció, eközben a jegybanki alapkamat 6,5 százalék.

Orbán Viktor elismerte, hogy a közgazdászok világában élénk vita folyik a kamatszint kívánatos mértékéről. „Szeretném önök előtt világossá tenni, hogy bár a kormány a magasabb gazdasági növekedést és a mainál kedvezőbb hitelfeltételeket tartja kívánatosnak, 100 százalékban tiszteletben tartjuk a jegybank függetlenségét, és a kormány együtt él a jegybank által kialakított kamatkörnyezettel.”

„Ez Magyarország számára a lehető legrosszabb forgatókönyv”

Orbán Viktor kiemelte, hogy új gazdaságpolitikára lesz szükség, ha gazdasági sikereket akarnak elérni, új gazdaságpolitika nélkül az eddigi eredményeket sem lehet megvédeni. A korábban egységes világgazdaság egyre gyorsabban válik szét egy nyugati és egy keleti gazdaságra, ez Magyarország számára a lehető legrosszabb forgatókönyv.

A kormányfő arra emlékeztetett, hogy Magyarország a világháborúkat a vesztes oldalon fejezte be, ezért elveszítette az energiaforrásait, természeti erőforrásait, a belső piac összezsugorodott. Ezért csak akkor maradhat fenn a nemzetgazdaság, ha képesek vagyunk versenyképes termékeket termelni és gyártani a világpiacra, és el is tudjuk azokat adni – így a világgazdaság akadálymentes működése, egységes szerkezete Magyarország számára létkérdés.

Orbán Viktor rámutatott, hiába szavaztak az európaiak a változásra, ismét olyan bizottság alakult, amely folytatja a világgazdaságot kettéosztó politikáját, egyre inkább a blokkosodás mellett köteleződnek el, egyre inkább eluralkodik a hidegháború észjárása. Brüsszel beszállhatna az egyre élesebb versenybe, és vállalhatná a világgazdaság most felemelkedő országaiból érkező kihívásokat, de nem ezt teszi – vélekedett Orbán Viktor, hozzátéve: Magyarország számára a blokkosodás útja járhatatlan, ez a gazdasági önállóságunk beszűküléséhez, függőséghez, gazdasági pangáshoz és elszegényedéshez vezetne.

Az az érdekünk, hogy mindenkivel tartsuk fenn a gazdasági kapcsolatokat. A gazdaságot nem szabad a politika szemüvegén keresztül nézni, kizárólag a magyar gazdaság érdekeit szabad néznünk. Csak azt vegyük át Keletről és Nyugatról, ami Magyarországnak hasznos és észszerű. Mindent, ami fegyveres konfliktus és kereskedelmi háború felé vezet, el kell utasítanunk

– hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint azok lesznek sikeresek, akik nem hagyják magukat kényszerpályára szorítani, és megőrzik cselekvőképességüket. „Magyarországnak mindenből a legjobb kell”, technológiákból, tőkéből is.

A semleges gazdaságpolitika új eszközöket is követel, ezeket a következő hónapokban, években egymás után vetik be. „Nem valamiféle szocialista időket idéző reformcsomagra vagy nagy ugrásra van szükség, inkább egymásra épülő iparpolitikai, vállalkozásfejlesztési, pénzügyi akciótervekre.”

Az első intézkedések helyet kapnak a parlament elé hamarosan benyújtandó költségvetésben is, köztük a munkáshitellel, a kkv-k tőkejuttatásával, a 13. havi nyugdíj állandósításával és a gyermekek után járó adókedvezmény megkétszerezésével. A növekedés ütemét a 3–6 százalék közötti sávba emelnék.

„Annyit kellett volna tenni, hogy követik a magyar példát”

„Németország lezárta határait, Franciaország helyreállítja rendet a határain, Hollandia bejelentette minden idők legkeményebb migrációellenes jogszabályrendszerét, Svédország és Finnország kormánya migrációellenes törvényeket tárgyal” – tért át a bevándorlásra Orbán Viktor.

A szabad utazás korszaka a végéhez közeledik, pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy követik a magyar példát és a kezdet kezdetén nem engedik be a migránsokat

– vélekedett Orbán Viktor, leszögezve: ha kell, Brüsszel főterére szállítják a Magyarország kapuját döngető migránsokat.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a nyugat „elhibázott stratégiával ugrott bele” az orosz–ukrán háborúba, a harcok nem mérséklődnek, hanem kiterjednek. „A háborúnak nincs megoldása a harctéren, ott csak halottak, szenvedés és pusztulás van. Tűzszünetre, tárgyalásokra, békére van szükség.” Magyarország békemissziót indított, ezzel megnyitották a békéről szóló vitát, ami eddig lehetetlen volt, megalakult a „Béke barátai” nemzetközi országcsoport, amely nem akarja tétlenül nézni, ahogy a harmadik világháború szélére sodorják az emberiséget.

Orbán Viktor szerint mindig a nemzeti összefogás és a nemzeti kormányzás jelentette a megoldást. Európa számos országában, például Németországban ez épp fordítva történt, ezért bizalmatlanok a szuverén kormányokkal szemben, sőt időnként ellenségesek is.

A kormány minden eszközt felhasznál a szuverenitásunk és függetlenségünk védelme érdekében, a magyar emberek jólétét, biztonságát, egészségét fenyegetőkkel szemben megvédik Magyarországot, jöjjenek ezek a támadások a szélrózsa bármely irányából.

Bedő Dávid Karsai Dánielre emlékezett, Kövér László provokációról beszélt

Az első ellenzéki felszólaló Bedő Dávid volt, aki az ALS-betegségben elhunyt alkotmányjogász életéről és az élet végi döntést érintő küzdelméről beszélt. A Momentum frakcióvezetője arra kérte az Országgyűlést, hogy felállva, egy perc néma csenddel emlékezzenek Karsai Dániel emléke előtt. A parlament összes képviselője eleget tett a kérésnek.

Kövér László kommentárként hozzáfűzte, „Bedő képviselő úr tisztában van azzal, hogy ki, mikor, hogyan szólíthatja fel a házat a tiszteletadásra”, erre a képviselőknek nincs lehetősége.

Ami történt, az ízléstelen provokáció volt, ami felhasznált egy tragikusan elhunyt embert halálában arra, hogy politikai propagandát fejtsen ki a halál kultúrája mellett. Ezt az élet kultúrája mellett álló képviselők nevében visszautasítom

– szögezte le a házelnök.

„Az ön által felvázolt semlegesség nem tartalmazta a legfontosabb kritériumot”

A következő felszólaló Lukács László György volt. A Jobbik frakcióvezetője szerint látszik, hogy a fenyegetések korában élünk: árvíz, gazdasági válságok, biztonsági válságok.

Az ön által felvázolt semlegesség nem tartalmazta azt a legfontosabb kritériumot, hogy Magyarország hogyan tud alkalmazkodni ahhoz a változáshoz, ami a küszöbön áll

– vélekedett az ellenzéki politikus, aki úgy látja, Orbán Viktor azt is kihagyta beszédéből, hogy Magyarországon gazdasági válság van, ennek tünete, hogy az államadósság emelkedik, az intézmények el vannak adósodva.

Lukács László György kitért arra is, hogy „migránsmunkások” helyett a magyar kkv-k és a magyar emberek megélhetésével kell foglalkozni, ennek mentén megemlítette azt is, hogy a Ferencváros–Felcsút-rangadón tizenhét légiós lépett pályára. A Jobbik frakcióvezetője végül arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt két évben emelkedett a Magyarországon elkövetett bűncselekmények száma.

Tordai Bence Orbán Balázsnak: Ezek szerint még megvan az állása

Tordai Bence megkülönböztetett figyelemmel köszöntötte Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját.

Ezek szerint még megvan az állása, még nem derült ki a közvélemény-kutatásokból, hogy mit kell gondolnia a miniszterelnöknek arról, hogy a világra szóló botránya után maradhat-e a pozíciójában, vagy sem

– fogalmazott a Párbeszédből kilépett politikus, hozzátéve: „A beszéd, amit Orbán Viktor tartott, annyira volt izgalmas, mint egy tsz-elnök termelési beszámolója, ennél sokkal izgalmasabban nyilatkozott a politikai igazgató”. Tordai Bence ezután idézte Orbán Balázs 1956-ra és az orosz–ukrán háborúra vonatkozó mondatait.

Tordai Bence kijelentette: „Ez nem egy rossz megfogalmazás volt, ez Orbán Viktor politikájának a logikus meghosszabbítása volt. Orbán Viktor az, aki a kezdetektől azt mondja, hogy Ukrajnának nem kellene védekeznie.”

Az ellenzéki politikus szégyenteljesnek látja a kormány háborúval kapcsolatos magatartását, szerinte „akkor lettek volna tisztességesek, ha odaállnak Ukrajna mellé”, a történet egyetlen háborúpárti figurájának Vlagyimir Putyint nevezte.

Kövér László Tordai Bence felszólalása végén megjegyezte: „Az a szörnyű felismerés kezd bennem megérlelődni, hogy a támogatottság fordítottan arányos az arroganciával.”

Ungár Péter Orbán Viktornak: „Ne tegyünk úgy, mintha mindig a jó lóra tett volna”

Ungár Péter szerint a békemisszióval kapcsolatban feltűnhet, hogy Donald Trump egy jelölt az elnökválasztási versenyben, és nem az amerikai kormány képviselője. Az LMP társelnöke ezt azért tartja problémásnak, mert egyrészt egy szuverén ország belügyeibe szólnak bele azzal, hogy kinek kellene nyernie, miközben ha ilyen fordítva történik, visszautasítják, másrészt a magyar–amerikai kapcsolatok javulását teszik kockára azzal, hogy kiválasztják az egyik oldalt.

„Nálam jobban tudják, mert régebb óta foglalkoznak politikával, hogy az Egyesült Államokat a nagyon erős pártpolitikai versengés és a külpolitikai egyetértés jellemzi” – mutatott rá Ungár Péter, feltéve a kérdést: Kínával kapcsolatban mi történik, ha nyer Donald Trump, miközben a külpolitikai doktrínájának egyik alapja, hogy Kínával fel kell venni a versenyt.

Az ellenzéki képviselő arról is beszélt, hogy a kereskedelem jó dolog, mindenki kereskedik mindenkivel, „de nem dúcolja alá hatalmas ideológiai talapzattal, ahogy önök teszik”. Ungár Péter a semlegességről megjegyezte, a XX. században azoknak az országoknak volt lehetősége erre, amelyeknek egy nagy politikai alku lehetővé tette, mint például Finnország és Ausztria esetében a hidegháború idején.

Ungár Péter az Európai Unióval kapcsolatban azt mondta Orbán Viktornak:

Fontos, hogy mi történik, de ne tegyünk úgy, mintha ön mindig a jó lóra tett volna. Ursula von der Leyenről azt mondta, nagyon jó döntés, hogy anno megszavazta. Junckerről azt mondta, nagyon jó döntés volt. Mindkettőben csalódott.

Ki milyen bogyót vett be?

Komjáthi Imre a tusványosi beszédre utalva azzal fordult a miniszterelnökhöz, hogy:

Ön sajnos azt a bogyót vette be, amivel beleragadt abba a mátrixba, amit Rogán Antal és propagandagépezete épített.

Az MSZP-s politikus Orbán Balázs nyilatkozatára, valamint Novák Katalin és Varga Judit közéletből történt távozására utalva feltette a kérdést: „Orbán Balázs még mindig ott van ön mellett, csak a nőkre érvényes, hogy a hibáknak van következménye?”

Komjáthi Imre szerint Magyarország jelenleg nem szuverén Oroszországtól, hanem „szuvenír Oroszországnak”. A kormány azt mondja, hogy fontos a gyermekvédelem, „ehhez képest Pintér Sándor kirúgja a gyermekjogi képviselők egyharmadát”.

Komjáthi Imre azt üzente a kormánypárti képviselőknek és Orbán Viktornak, hogy folytassák le a szakpolitikai vitákat.

„Katasztrofális gazdasági és népesedési mutatók vannak”

Toroczkai László azzal indított, hogy az ellenzéki frakcióvezetők felszólalására is érdemes lenne reagálni, de mégiscsak a Fidesz–KDNP vezeti 14 éve az országot.

Magyarországon katasztrofális gazdasági és népesedési mutatók vannak

– jelentette ki a Mi Hazánk elnöke.

Toroczkai László a vízügyi kérdésekkel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy megint több köbkilométer vizet engednek ki az országból, miközben az év korábbi szakasza arról szólt, hogy elképesztő aszály sújtja az országot.

Az ellenzéki politikus úgy látja, nem lehet semlegességről beszélni akkor, amikor Izraellel kapcsolatban „a kormány magatartása példátlan”. Toroczkai László szerint ezzel hatalmas piaclehetőséget veszítenek el, amit az Öböl menti államok jelentenének, „ez rendkívül kockázatos”.

A KDNP egyetért

Simicskó István megköszönte a miniszterelnök tájékoztatóját. A KDNP frakcióvezetője köszönetet mondott az árvízi munkálatokban résztvevőknek is.

A gazdasági növekedéssel kapcsolatban az Orbán Viktor által elmondottakkal egyetért a KDNP. Messzemenőkig támogatják azt is, hogy a kölcsönös előnyöket szem előtt tartva mindenkivel kereskedni kell. A háborút illetően kezdetektől fogva a tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését szorgalmazzák.

„Higgadjon le” – egymásnak esett Gyurcsány Ferenc és Kövér László

Gyurcsány Ferenc kifejtette: „Minden árulásnak hosszú története van. Orbán Viktor kormányfő és kormánya árulásának is. Dacára annak, hogy annak nyílt megvallása az elmúlt napok terméke. Ha keresni kellene a pillanatot, amikor az árulás minden bizonnyal megkezdődött, akkor vissza kell mennünk másfél évtizedet, a 2009 novemberi találkozóra, amikor Magyarország azt megelőzően talán leginkább oroszellenes politikusa, az akkori ellenzék akkori vezetője, Orbán Viktor Szentpéterváron négyszemközt találkozhatott Putyinnal. 15 perc elég volt ahhoz, hogy úgy érkezzen vissza az országba, mint az egyik leginkább oroszpárti politikus. Vannak, akik hisznek a csodákban, én a földi csodákban kevésbé hiszek. Az elmúlt másfél évtizedben kifejlődött árulásnak az a 15 perc volt a kezdete, amikor kiderült, hogy egy nagyhatalom vezetője valamivel markában tartja a magyar kormányfőt, aki emiatt eladta önmaga becsületét, hazája becsületét, hazája függetlenségét."

Magyarországnak ma áruló kormánya és áruló miniszterelnöke van

– jelentette ki Gyurcsány Ferenc, majd Kövér László az alábbi mondatokkal utasította rendre:

Ne gondolja azt, hogy mindent megengedhet magának, rendreutasítom. Magyarország kormányát és miniszterelnökét önnek nincs jogában hazaárulózni. Világosan beszéltem? Minden zagyvaságot összehordhat, kertet, kaput, amit akar, de bizonyos határokon meg kell hogy álljon, nem engedhet meg magának mindent, mint 2006 októberében. Ha ezt nem képes tiszteletben tartani, el fogom öntől venni a szót.

„A házelnök a legrosszabb párttitkárként viselkedik” – kapta vissza a szót Gyurcsány Ferenc, amire Kövér László kijelentette, hogy „üljön le”, és elvette a szót a Demokratikus Koalíció elnökétől.

A volt miniszterelnök kikapcsolt mikrofonnal is tovább beszélt, többek között kijelentve, hogy „szégyellje magát”. „Higgadjon le” – szólt vissza Kövér László.

„Eltelt a nyarunk azzal, hogy hallgattunk egy narcisztikus hazudozót, most bejöttünk ide, hallgatunk egy másikat”

Kocsis Máté azzal kezdte felszólalását, hogy:

Csalódott vagyok, mert vártam egy tartalmasabb hozzászólást frakcióvezető úrtól. Eltelt a nyarunk azzal, hogy hallgattunk egy narcisztikus hazudozót, most bejöttünk ide, hallgatunk egy másikat, mikor lesz ennek vége?

A Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzék gyalázta az '56-osokat, az '56-os szervezeteket, és „szellemi elődeik embereket kínoztak halálra, ítéltek halálra, a tömegbe lövettek”. Ezért messzemenőkig visszautasítják bármelyik baloldali politikustól, hogy 1956-ot illetően őket bármilyen vonatkozásban felkérdezze.

Kocsis Máté megjegyezte azt is, hogy „Orbán Balázs korrigált szavait vitassák meg vele”, ne gondolják, hogy a politikai igazgató – ráadásul „szellemi fölényből” – nem képes megvívni egy ilyen vitát.

Kocsis Máté rámutatott, a kormánynak számtalan csapást kellett elhárítani, a végén a nagy bajt sikerült elkerülni az árvizek, a vörösiszap, a migráció kérdésében is, de „önök mindig valamiért annak drukkolnak, hogy ne sikerüljön”.

A frakcióvezető Tordai Bencétől azt kérte, hogy „engedje már el a háborúpárti álláspontját”, nem kapott többséget a választóktól.

Orbán Viktor: Szeretnék türelmet kérni a DK vezetője és képviselői számára

Orbán Viktor viszontválaszát azzal nyitotta, hogy:

Minden ott folytatódik, ahol tavasszal abbamaradt. Szeretnék türelmét kérni a DK vezetője és képviselői számára, értsük meg az idegességet a soraikban, most már a parlamentbe jutásért kell harcolniuk, ilyenkor az ember ideges.

A kormányfő a gazdasági kérdésekről elmondta, a Jobbikból megkérdőjelezték a gazdasági semlegesség politikáját és azzal vádolták a kormányt, hogy kizárólag kínai hitelekből próbálja ezt megvalósítani. „Szeretném tájékoztatni arról, hogy épp most fordultunk az Európai Fejlesztési Bankhoz egy jelentősebb hitelért a magyar vasút fejlesztése érdekében. Nemcsak Kínától, az európai pénzpiacokról, hanem Japánból és Katarból is veszünk fel hiteleket, és amikor szükséges, azokat bevonjuk a magyar gazdaság fejlesztésébe” – szögezte le Orbán Viktor.

A kormányfő a vendégmunkásokkal kapcsolatban közölte, van egy világos szabály, ezt betartják, a magyar munkahelyek a magyarokat illetik meg, csak annyi vendégmunkás jöhet, amennyi betöltetlen álláshely van. A bűncselekmények számának növekedésével szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy ma Magyarország Európa legbiztonságosabb országa, ugyanakkor fontos feladat lesz, hogy keményen fellépjenek a drogkereskedelemmel szemben.

Ön ugyan Orbán Balázs helyét firtatja, de ez talán fordítva indokoltabb lenne, ön az, aki kilépett a pártjából, de mégis ön a frakcióvezető. Gratulálok, ez óriási teljesítmény, szinte példátlan, mindenki megirigyelheti ezt a fantasztikus rugalmasságot

– üzente Tordai Bencének Orbán Viktor, hozzátéve, a háború komolyabb ügy. „Felfogásom szerint ez két szláv nép háborúja, amiből jobb, ha kihagynak bennünket. Egyetlen törekvésünk van, hogy ez a háború egyetlen méterrel se kerüljön közelebb Magyarországhoz.”

A miniszterelnök leszögezte: „A megszorítás az egy szocialista műfaj, a nemzeti kormány nem alkalmaz megszorításokat, ezután sem lesz ilyesmi.”

Orbán Viktor úgy látja, hosszabb vitát érdemelne az a kérdés, amit Ungár Péter vetett fel: „Az a megközelítés, amit ön alkalmaz, zsákutca, és szolgalelkűséghez vezet. [...] Először azt kell meghatározni, hogy kik vagyunk mi, milyen érdekeink vannak, utána jön minden más. Általában nem konkrétan van vitám önnel bizonyos külpolitikai kérdésekben, hanem a külpolitikáról való gondolkodás filozófiai alapjai mélyen különböznek” – húzta alá a miniszterelnök, aki elmondta azt is, százszázalékos eredményt nehéz elérni az Európa-politikában, de nem sportszerű olyasmit nekik tulajdonítani, aminek az ellenkezője igaz. „Amikor Juncker urat megválasztották a bizottság elnökének, akkor azt két ember ellenezte a végsőkig, az akkor még tag britek és Magyarország. A végsőkig, és nyíltan.”

Orbán Viktor Komjáthi Imrének többek között azt üzente, hogy a Fidesz–KDNP-kormányok többet költenek egészségügyre és oktatásra, mint azt a szocialista kormányok tették. „Ön úgy beszélt az összeszerelő üzemről, mintha az valami megvetendő dolog lenne” – folytatta a miniszterelnök, aki nem hisz abban, hogy lesz olyan gazdaság, amiben csak fehérgallérosok fognak dolgozni.

A kormányfő Toroczkai Lászlónak azzal reflektált, hogy több száz milliárd forintot fordítottak vízmegtartásra. Orbán Viktor viszontválaszának végén azt kívánta a képviselőknek, hogy „sikerüljön jobban az ülésszak folytatása, mint ahogy ma elkezdődött”.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök  2024. szeptember 30-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok