Index Vakbarát Hírportál

Egy eljárást megszüntettek Magyar Péter ellen, de az ötkertes buli nyomozása még mindig tart

2024. október 1., kedd 19:44

A Debreceni Regionális Nyomozó Főügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást a Tisza Párt elnöke ellen, akit nyáron jelentett fel Ádám Laura szexuális kényszerítés vádjával. A nő a TV2-nek nyilatkozott korábban Magyar Péter szokásairól. A politikus eddig nem mondott le mentelmi jogáról – így egyébként elszámoltatni sem lehetne –, ugyanakkor alkut ajánlott a miniszterelnöknek.

A Központ Nyomozó Főügyészség szóvivője, Kovács Katalin közölte, hogy a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást Magyar Péter ellen, akit szexuális kényszerítéssel vádolt Ádám Laura − írja a 24.hu.

Júliusban Ádám Laura beszélt a TV2 Tények című hírműsorában arról, hogy a Tisza Párt elnöke szexre akarta kényszeríteni a randevújukon.

Teljesen másnak adja el magát, mint aki valójában, és ezt az emberek nem is veszik észre

– fogalmazott a csatornának nyilatkozva a nő. 

Azt is elárulta, hogy a Tinderen ismerkedett meg a politikussal.

Mint egy szexuális ragadozó, úgy kezd el viselkedni. És körbeírja, hogy mit tenne a másikkal, és átküldi a hímtagját

– mondta Magyar Péter párkeresési szokásairól Ádám Laura.

A randevúra egy ötcsillagos luxusszállodában került sor. Beszámolója szerint Magyar Péter kiszámíthatatlanul és agresszívan viselkedett. Amikor közölte, hogy nem akar lefeküdni vele, először azt mondta, hogy megérti, majd nem sokkal később sértegetni kezdte, és ismét bepróbálkozott nála.

Rám feküdt, és mondta, hogy akkor most. Én pedig mondtam, hogy nem szeretném. Le kellett lökdösni magamról

– mondta, majd állítása szerint ezután Magyar Péter tovább sértegette őt.

A politikus így reagált a nő vádjaira: „Először azzal hazudják tele a sajtót, hogy fiatalkorúakat zaklattam egy olyan szórakozóhelyen, ahova egyébként 18 év alattiak be sem tehetik a lábukat. […] Aztán most megfizetnek egy hölgyet, aki előad egy újabb mesét arról, hogy vele is erőszakoskodtam. Amiből megint egy szó sem igaz. Olyan mondatokat adnak a számba, amiket én soha senkinek nem írtam és mondtam. Egy nap után kiderült a hölgyről, hogy fideszes önkormányzati jelölt volt.”

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség szeméremsértés vétsége miatt rendelt el nyomozást Ádám Laura feljelentése után.

Az ügyész részletezte, hogy a megszerzett adatok alapján megállapították, hogy a Tisza Párt elnöke és a nő 2023 szeptemberében ismerkedtek meg, majd együtt töltöttek egy hétvégét, a luxusszálloda szobájában azonban bűncselekmény nem történt, ugyanis a közszemérem nem sérült, ezért a szexuális kényszerítés bűntettének gyanúja sem merült fel Magyar Péterrel szemben.

Magyar Péter az ötkertes bulizása utáni botrány miatt sem mondott le mentelmi jogáról

Nyár óta tart a nyomozás Magyar Péter ötkertes bulizása ügyében, ahol a vádak szerint elvette és a Dunába dobta egy ember telefonját, aki levideózta őket, amint szórakoztak a klubban. A nyomozók munkáját nehezíti Magyar mentelmi joga, amelynek felfüggesztésére már Polt Péter legfőbb ügyész is kérte az Európai Parlament elnökét.

A Tisza Párt elnöke többször is elmondta, hogy a nyomozóhatóságtól nem kapott konkrét vádiratot, azonban állítása szerint semmit se csinált azon az éjszakán. Orbán Viktor miniszterelnöknek viszont alkut ajánlott, hogy lemond mentelmi jogáról, ha Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez.

Mint arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter még június 21-én keveredett szóváltásba egy meg nem nevezett személlyel a budapesti Ötkert szórakozóhelyen, amiért utóbbi videófelvételeket készített arról, ahogy a Tisza Párt jelenlegi elnöke – akkor még alelnöke volt – elment bulizni. Magyar és a videót készítő ezután összeszólalkozott, aminek a vége az lett, hogy Magyar állítólag elvette a telefont, amit a Dunába hajított.

(Borítókép: Magyar Péter 2024. augusztus 26-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok