Index Vakbarát Hírportál

Nyilvánosságra hozták a hivatalos jelentést Magyar Péter diákhiteles szerződéseiről

2024. október 2., szerda 09:47

100 ezer forintért egy egész oldalt, 244 ezer forintért pedig akár egy diát is megcsinált az egyik cég a DiákHitel Központ megrendelésére, miközben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) szerint ezek hol túlárazottak voltak, hol pedig nem állt fent valós verseny a szerződések megkötésekor.

Hónapokkal ezelőtt emlegette először az ellene induló vizsgálatot Magyar Péter, azt állítva, hogy azok a megfélemlítését szolgálták. Most az Átlátszó szerezte meg azt a KEHI-jelentést, amire a Tisza Párt elnöke még az első Partizánnak adott interjújában hivatkozott. 

Magyar visszaemlékezése szerint 2020 elején néhány hónapig már külön éltek Varga Judittal, majd egy napon megjelentek akkori munkahelyén a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal emberei, és vizsgálódni kezdtek. A KEHI vezetője – akivel állítása szerint Magyar Péter jóban volt – azt mondta, hogy ez figyelmeztetés, előző este kapott telefont arról, hogy „ki kell ide jönni”. A Tisza Párt elnöke azzal zárta a történet felidézését, hogy miután rendeződött a kapcsolatuk akkori feleségével, lezárták a vizsgálatot, mindenféle megállapítás nélkül.

A lap szerint azonban több kérdéses szerződést is vizsgáltak a hivatal emberei, amelyekből kiderült, hogy egyes ajánlattételek esetében nem állt fent valós verseny, vagy éppen túlárazás történt.

A jelentés megjegyzi, hogy az általuk vizsgált tanulmányok értéke sokszor nem állt arányban az ellenszolgáltatással, miután olyan triviális megállapításokra jutottak, amiket ingyen az internetről bárki letölthetett volna. A KEHI öt céget emelt ki a jelentésében, First Voice Kft., HYPERTEAM Kft., PlanB Magyarország Kft., MESTINT Kft. és a Think & Thank Management Kft.

A Think & Thank Kft. többségi tulajdonosa a Kondorkó POD Kft.-nek, amelynek ügyvezetője Trentin Balázs. Trentin pedig annak a Troia Media Kft.-nek a tulajdonosa, amely ugyan a KEHI jelentésében nem szerepel, de kapott megbízást a Diákhitel Központtól. 

TÖBB CÉGHEZ – A TROIA MEDIA KFT.-HEZ ÉS A THINK & TANK MANAGEMENT KFT.-HEZ – IS KÖZE VOLT TRENTIN BALÁZS LAJOSNAK, AKI INFORMÁCIÓK SZERINT JELENLEG A TISZA PÁRT PEST MEGYEI SZERVEZÉSÉBEN AKTÍV.

A PlanB pedig, noha mostanra megszűnt a cég, korábban oldalanként 100 ezer forintért cserébe írt tanulmányt, majd 244 ezer forintos diánkénti áron egy előadást is előkészített. 

Az Átlátszó végül megjegyzi, hogy noha ezeket az ügyleteket megemlítik a hivatal jelentésében, vizsgálatra már nem történik utalás, csupán arra, hogy a portfólió szélesítésével tudná növelni a bevételeit a cég, de a hitelállomány csökkenésének megakadályozását nem a fenti ügyletek okozták.

Rovatok