Index Vakbarát Hírportál

Vérvétellel is ki lehet mutatni az egyik legveszélyesebb rák valószínűségét

2024. október 2., szerda 17:37

Az évekig tünetmentes prosztatarák a harmadik leggyakoribb halálok a férfiak körében, évente több mint 1400-an vesztik életüket emiatt. A betegség idejekorán egy egyszerű vérvételen alapuló úgynevezett PSA-szűréssel kimutatható, amelyre országos kampány keretében a rizikócsoportba tartozó 50 év felettieket várják idén ősszel – jelentették be budapesti sajtótájékoztatón.

Nyirády Péter, a Magyar Urológusok Társaságának elnöke, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója rámutatott, hogy a kezdetben panaszmentes betegséget nagyjából négyezer férfinál fedezik fel évente, és több mint 1400-an halnak meg emiatt, pedig minden második érintett 50–70 év közötti férfi megmenthető lenne. Mint rámutatott, a korcsoportba tartozóknak évente ajánlott vérvételen alapuló (prosztataspecifikus antigén) PSA-szűrés felkeltheti a betegség gyanúját, bár fertőzés, gyulladás következtében is mutathat emelkedett értéket, ezért MRI-vizsgálattal, majd funkciós biopsziával igazolják a prosztatarák jelenlétét. 

A korán diagnosztizált prosztatarák ma már teljes mértékben gyógyítható, akár annyira, hogy még az életminőséget sem fogja befolyásolni

– hangsúlyozta a klinikaigazgató. Ma már számos innovatív terápia áll rendelkezésre, a legkorszerűbb sugárkezeléstől egészen a robotasszisztált műtétekig. 

Őszi szűrőkampányt indítanak

Magas PSA-szintet okozhat a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás, amely itthon 600 ezer férfit érint. A középkorú férfiak hormonális változása, neurológiai okok, cukorbetegség és elhízás is állhat kialakulásának hátterében. A már népbetegségnek számító kórkép a 29. urológiai kongresszus fő témája. Szántó Árpád, a Magyar Urológusok Társaságának elnöke videóüzenetében kiemelte: ősszel egy sokrétű kampány keretében igyekeznek felhívni a lakosság figyelmét a férfi betegségekre, a szűrések fontosságára, amivel évente több ezer férfi életét lehetne megmenteni.

Októberben és novemberben több mint 20 helyszínen – fesztiválokon, klinikákon, szakrendeléseken – mérik majd meg egy egyszerű vérvétellel a szűrésre jelentkezők PSA-szintjét.

A szűréssorozat helyszíneiről és dátumairól a www.psaszures.hu weboldalon tájékozódhatnak az érintettek. 

Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője kiemelte, hogy a prosztatarák megjelenésében a genetikai faktor fontos tényező, akár a női ágon megjelenő méhnyak- vagy emlőrák is fokozhatja a rizikót, a háziorvosok pedig ismerik a családi előzményeket, ezért fontosnak tartanák, ha jövőben maguk is kérhetnék a PSA-szűrés kimutatását a laborvizsgálatból. „Az életmódnak a betegség kialakulásában nagy szerepe van, például a dohányzás 30 százalékkal növeli rizikóját, és ugyanennyivel rontja a túlélési esélyeket”– mutatott rá a tanszékvezető, hozzátéve: a 140 rezidens képzésébe az urológia mellett már a prosztatarák megelőzésére vonatkozó elemek is bekerültek, mint a zsírszegény étkezésre, aktív életmódra vonatkozó ajánlások, a szűrésen való részvétel mellett. 

Befutható a lemaradás 

Grózli Csaba, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének orvosigazgatója elmondta, hogy 441 ezer taggal rendelkező Millió Lépés Programjuk őszi kihívása a Gyerünk apukám!, amivel a férfiakat akarják mozgásra bírni, és a tizenegy hét alatt az őket érintő szűrővizsgálatokról és az egészséges életmódról is osztanak meg az applikáción pushüzenetekkel tájékoztató tartalmakat. Mint elmondta, változtatni kell azon a szomorú statisztikán, hogy ma Magyarországon 10-ből négy férfi nem éri meg a nyugdíjkorhatárt. 

A magyar férfiak 5 százaléka sportol rendszeresen, míg a skandináv országokban 60–70 százalék ez az arány. Egészségünk megőrzéséért 90 százalékban mi és családunk vagyunk felelősek

– húzta alá Nyirády Péter. 

Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke elmondta, hogy a mozgás preventív és terápiás jellege miatt a programjaik között számos sporttevékenység szerepel, például úszás, kerékpározás, kirándulás. „A férfiegészség-kampány részeként ősszel 20 szűrési alkalmat szervezünk 1500 férfi résztvevővel”– hívta fel a figyelmet. „Aki pedig a betegséget illetően hiteles információkhoz szeretne jutni, az Európai Urológusok társaságának honlapján a világ nyelvein tud kérdezni, chatboton, anonim módon”– ismertette, Nyírády Péter hozzátette, hogy a Magyar Urológusok Társaságának honlapján is olvasható az uniós szervezet tájékoztatója magyar nyelven. 

Életmentő lehet az egészségnevelés

Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára kiemelte, hogy várható élettartamban 4,5 évvel maradunk el az uniós átlagtól, a férfiak 5,3 évvel. A férfiak megelőzhető halálozásának aránya kétszer annyi, mint a nőké, háromból két férfi túlsúlyos vagy elhízott.

Ebben nagy szerepe van a mozgásszegény életmódnak, hisz a magyarok 59 százaléka soha nem sportol, a finneknél ez 8 százalék, a magyarokhoz képest 9 évvel tovább élnek

– mutatott rá az államtitkár. Meglátása szerint az egészségtudatosság fejlesztésére az oktatás adhat megoldást, ezért fontos lenne, hogy a most készülő, Monspart Sarolta tájfutó világbajnokról elnevezett Aktív Életmód Stratégiát a pedagógusok is megismerjék. 

Mint megjegyezte, a mozgásra ösztönzés mellett a szűrések is fontosak, PSA-vizsgálat néhány ezer forint, későn felfedezve a gyógyulási esélyek rosszabbak, a költség pedig a társadalombiztosítás számára akár több millió forint is lehet.

Rovatok