Index Vakbarát Hírportál

Vitézy Dávid: Innentől kezdve minden Karácsony Gergely felelőssége lehet

2024. október 2., szerda 16:52

A közgyűlés feloszlatása nem reális opció, erre nem látszik egyik frakció részéről sem politikai akarat. Bár annak, hogy Karácsony Gergely senkit sem fog a főpolgármester-helyettesi tisztségre előterjeszteni, súlyos üzenete van, de egy ideig a főváros képes lesz így is elketyegni.

Főpolgármester-helyettest ugyan minden bizonnyal nem választ pénteki alakuló ülésén a Fővárosi Közgyűlés, de ettől függetlenül is pozitív fejleményként értékelte lapunknak Vitézy Dávid, hogy érdemi ügyeket vitathatnak majd meg a képviselők. A politikus júniusban mindössze néhány tucat szavazattal kapott ki Karácsony Gergelytől, és péntektől az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért közös frakciójának vezetője lesz (a nevüket hamarosan leegyszerűsítik). Nyilatkozatában az Indexnek azt mondta, az előerjesztések között a programjában szereplő BKK-rendészet létrehozása is szerepel majd. 

Súlyos politikai kudarcnak nevezte ugyanakkor, hogy nem tud a testület főpolgármester-helyettest választani,

mivel Karácsony Gergely elmulasztotta a szükséges egyeztetéseket, és képtelen volt olyan városvezetésre javaslatot tenni, ami élvezi a közgyűlési többség bizalmát. Attól viszont nem tart, hogy a közgyűlést feloszlatják, erre a jelenlegi viszonyok között nincs is nagyon lehetőség, hiszen önfeloszlatásáról csak négyötödös többséggel szavazhat a testület, vagy a fideszes többségű Országgyűlés dönthet (a megfelelő jogi folyamatok végén) róla. Vitézy Dávid erre utaló politikai akaratot nem lát. A törvénytelen működés csak a következő ülésen áll be, ha akkor sem tudnak helyettest választani.

A mai napon Karácsony Gergely a frakciók vezetőivel is asztalhoz ült, ahol egyetértés volt a bizottsági struktúrák kialakításáról. (Lapunk úgy értesült, hogy Vitézy Dávid lehet majd a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság vezetője.) Az is körvonalazódott, hogy a frakciók szeretnének szerepet vállalni a fővárosi cégek igazgatósági és felügyelőbizottsági rendszereinek működtetésében – ebben képviselőcsoportok között mutatkoztak közös pontok. Az látszik, hogy a pártkáderek helyett szakembereket szeretnének a testületekben.

Az SZMSZ módosítására is számos javaslat érkezett, ennek elfogadását Vtézy Dávid nem akarta megtippelni, de megjegyezte, hogy messze nem olyan reménytelen a helyzet, mint amilyennek látszik, számos más ügyben lehet konszenzust teremteni.

Azt is megjegyezte, hogy amennyiben hosszabb távon sem sikerül helyettest választani, akkor kicsit olyan helyzet állhat elő, mintha egy ország kormánya csak a miniszterelnökből állna. 

Innentől kezdve mindenért ő felel. A főpolgármester-helyettesek azért felel(né)nek, hogy amit a közgyűlés eldöntött, az végre legyen hajtva, az új döntések pedig elő legyenek készítve. Hiányukban minden feladatuk és felelősségük a főpolgármesterre hárul. Nem tud szabadságra menni, és meghívás esetén minden fórumon csak ő képviselheti Budapestet.

Jelenleg azonban nincs olyan személy, aki a frakciók által támasztott összes feltételnek meg tudna felelni. Valakinek tehát engednie kell majd, hogy hosszabb távon is működhessen a városvezetés – húzta alá Vitézy Dávid.

(Borítókép: Vitézy Dávid 2024. június 12-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)

Rovatok