Index Vakbarát Hírportál

Rekordnézettséget hozott az Indexnek a Vogel Evelinnel készített beszélgetés

2024. október 2., szerda 07:12

Szeptember 25-én jelent meg a Vogel Evelinnel készített exkluzív interjú az Indexen, amelyben Magyar Péter volt barátnője beszélt a Tisza Párt elnökéről és kapcsolatukról. A mintegy 50 perces beszélgetés azóta 1 millió 350 ezer megtekintésnél jár az Index és Indamedia különböző felületein, amely abszolút rekord a lapnál.

Magyar Péter korábbi barátnője, Vogel Evelin exkluzív interjút adott az Indexnek, amely szeptember 25-én jelent meg és abszolút rekordot jelentő 1 millió 350 ezer megtekintést hozott az Index és az Indamedia különböző felületein.

Az interjúban Vogel Evelin a következőkről beszélt:

Magyar Péter már az interjút követően két órán belül a közösségi oldalán tett közzé reakciót, ahol elárulta, hogy „szívből szerette barátnőjét, és anyagilag is támogatta”. Utalt azonban arra is, hogy milyen nyomás nehezedett rá, viszont szerinte a nő „csak lehetőséget látott benne”.

A politikus megjegyezte, hogy volt barátnője május óta zsarolja őt, ezt a párt visszautasította, majd ezután Vogel Evelin felvette a kapcsolatot Kubatov Gáborral, a Fidesz alelnökével − állítja Magyar Péter, aki a zsarolás miatt feljelentést tett.

A Tisza Párt elnökének Facebook-bejegyzésére Vogel Evelin is válaszolt, mondván, számított rá, hogy a politikus agresszívan fog reagálni. Tagadta a zsarolás vádját, és hozzátette, hogy „ha a volt barátja beváltja a fenyegetését, és feljelenti, akkor nem fog tudni mást tenni, mint megvédeni magát”.

Magyar Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában ezután ismét elmondta véleményét volt barátnője posztjáról, továbbra is fenntartva állítását a 30 millió forintos zsarolásról.

Az Index, ahogy korábban is, meghívta Magyar Pétert egy élő beszélgetésre. Ha szeretné meghallgatni a teljes interjút, akkor kattintson a lejátszóra:

(Borítókép: Vogel Evelin 2024. szeptember 20-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok