Index Vakbarát Hírportál

Pintér Sándor minisztériuma is megszólalt a pedagógusok vizsgáztatásáról

2024. október 3., csütörtök 08:04

Szeptembertől kötelező vizsgát kell tenniük a Nemzeti alaptantervből és az Óvodai nevelés országos alapprogramjából a pedagógusoknak. Az Indexnek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) képviselői beszéltek arról, hogy a számonkérést megalázónak tartják. A Belügyminisztérium közleményében reagált a PDSZ állítására.

A pedagógusok kötelező továbbképzése szeptember 11-én indult el, így az óvodapedagógusoknak az Óvodai nevelés országos alapprogramjából, míg az iskolákban dolgozóknak a Nemzeti alaptantervből kell vizsgázniuk.

A Belügyminisztérium által előírt, 10 órás távoktatási képzést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által biztosított platformon kell elvégezniük, a vizsga sikeres teljesítéséhez húsz kérdésből tizenötre kell helyesen válaszolniuk legkésőbb 2025. január 31-éig.

Mint írtuk, sok pedagógus megalázónak tartja a Belügyminisztérium által előírt kötelező képzést. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője lapunknak azt mondta, a feladatok olyanok, „mintha valaki maga elé vette volna a NAT-ot és a kerettantervet, és feleletválasztós kérdéseket készített volna belőle”.

Az ügyvivő szerint a kérdések között szerepel például, hogy hány óra van egy adott tantárgyból, mi a célja a tanításának, van-e belőle tankönyv, a NAT-ra vonatkozóan pedig többek között a megjelenített műveltségi, tanulási területek követelményeire, a kerettanterv tartalmi elemeire és arra kérdeznek rá, milyen elemekből épül fel a nevelési-oktatási program.

A Belügyminisztérium közleményében jelezte kedden, hogy 

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője valótlanságot állított akkor, amikor a pedagógusok vizsgakérdéseiről nyilatkozott.

Kiemelték, hogy a Nemzeti alaptanterv, a kerettantervek és az érettségi vizsgakövetelmények szakmai tartalmát feldolgozó, az idegennyelv-tanárok számára fejlesztett „Idegen nyelv és célnyelvi civilizáció 1-12. évfolyam” című képzés vizsgakérdései között nem szerepel a „Mi a célja a korszerű idegennyelv-tanításnak?” kérdés.

Az idegen nyelveket oktató tanárok képzése a képzés ütemezése szerint még el sem kezdődött, így elvileg kizárt a vizsgakérdések ismerete – tették hozzá.

Rovatok