Index Vakbarát Hírportál

Kihallgatták Dudás Miklós apjának bántalmazóit, a kómában fekvő férfit okolták

2024. október 4., péntek 19:48

Megtagadta a vallomást a Dudás Miklós édesapját kómába juttató férfi a gyanúsítotti kihallgatásán. A támadók közül akadt, aki szintén nem tett vallomást, volt, aki csak az első ütést vállalta magára, de olyan is akadt, aki azt állította, hogy az 56 éves férfi ment oda hozzájuk szentségelve és fenyegetőzve.

Nem érzik felelősnek magukat a benzinkúton történt balhé miatt annak a hatfős bandának a tagjai, akik néhány héttel ezelőtt félholtra verték Dudás Miklós világbajnok kajakozó édesapját – számolt be róla a 24.hu.

A verekedés ügyében egy férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt, míg öt másikat csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgattak ki.

Gyanúsítotti kihallgatása során az életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsított férfi megtagadta a vallomást, támadótársa csak azt ismerte be, hogy Dudás Miklós apjának ő vitte be az első ütést.

A lap értesülései szerint a többi négy gyanúsított közül volt, aki azt állította, hogy az 56 éves férfi ment oda hozzájuk szentségelve és fenyegetőzve, valamint akadt, aki szintén nem tett vallomást. A hat férfi szabadlábon védekezik, miközben az 56 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azóta is kómában van.

Pletykából indult, verekedés lett a válasz

Ahogyan arról az Index is beszámolt, a magyar olimpikon közösségi oldalán osztotta meg szerdán, hogy édesapját hat bokszoló támadta meg.

A verekedés – amely augusztus 30-án történt, és mindössze másfél percig tartott – egy pletykából indult, mely szerint azt terjesztette egy nő a piacon Dudás Miklós édesapjáról, hogy megcsalja az édesanyját. A férfi megelégelte a dolgot, és felszólította a nőt, hogy fejezze be a hazugság terjesztését, a válasz a verekedés volt.

Megállt két autó, kiszállt belőle hat bokszoló, és elkezdték rugdosni az 56 éves, rokkantnyugdíjas édesapámat. Amikor odarohantam hozzá, engem is ütöttek. Hallottam, ahogy apukám feje a betonba csapódva széttörik 

– részletezte az esetet a világbajnok kajakos. A mentők értesítése után édesapja – aki agyhártyagyulladást és vérmérgezést kapott – azonnal kórházba került. A sportoló a tettesek mielőbbi megbüntetését kéri.

Rovatok