Az idei év első kilenc hónapjában összesen 4611 lakástűzeset történt Magyarországon, amelyek során 58 ember vesztette életét – áll a katasztrófavédelem pénteki közleményében, amelyről az MTI számolt be.
Mukics Dániel tűzoltó alezredes, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának szóvivője szerint ez a szám 34-gyel alacsonyabb, mint az előző év ugyanezen időszakában.
A legtöbb tűzeset Pest vármegyében fordult elő, ahol 559 otthon kapott lángra, míg Budapesten 523, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében pedig 473 ilyen esetet regisztráltak. Az év eddigi időszakában összesen 57 114 négyzetméter épület égett le. A tűzesetek 420 sérüléssel jártak, ami 22-vel több, mint tavaly, és az áldozatok száma is növekedett, héttel több ember vesztette életét, mint az előző évben.
A lakástüzek eloltása az első háromnegyed évben összesen 3757 órát vett igénybe, és 9204 tűzoltójárművet kellett bevetni. A legkomolyabb beavatkozás 14 órán át tartott, amikor július 29-én Egerben egy ingatlanon tárolt lomok kaptak lángra, és a kiáramló gáz még tovább nehezítette az oltást. A lakástüzek miatt idén 425 otthon vált lakhatatlanná, 1239 embernek kellett átmenetileg máshova költöznie.
A tűzesetek okainak és keletkezési helyének pontos vizsgálatára 245 alkalommal indítottak tűzvizsgálatot. A leggyakoribb okok között szerepeltek elektromos hibák, nyílt láng használata, fűtési rendszerek meghibásodása és főzés-sütés közben fellépő problémák. A tüzek legtöbbször konyhában, hálószobában, kéményekben, tárolóhelyiségekben és nappalikban keletkeztek. Az oltást gyakran akadályozta az épületeken található napelemek (32 esetben), illetve a gázpalackok (207 esetben).
Idén eddig 139 alkalommal történt tűz szándékos gyújtogatás miatt. A tűzeseteknél mindössze 15 otthonban volt telepítve füstérzékelő, pedig ezek az eszközök már a tűz korai szakaszában figyelmeztetnek, így lehetőség nyílik a lángok megfékezésére vagy a menekülésre. A tűzesetek áldozatai gyakran egyedül élő idősek, ezért a katasztrófavédelem azt javasolja, hogy ilyen esetekben olyan füstérzékelőt vásároljunk, amely jelzést küld a hozzátartozók okostelefonjára is.
A tűzoltókat az év első kilenc hónapjában 778 alkalommal riasztották szén-monoxid miatt, 92 ember szenvedett mérgezést, közülük hatan életüket vesztették.
Szén-monoxid nem csak gázkészülékek használata során keletkezhet, hanem bármely nyílt lángú eszköz esetében, ha nincs megfelelő szellőzés. A katasztrófavédelem hangsúlyozza, hogy ezekben az esetekben biztosítani kell az állandó levegő-utánpótlást, valamint javasolt szén-monoxid-érzékelő beszerzése és megfelelő magasságba történő elhelyezése. Az elhasználódott érzékelőket cserélni kell – figyelmeztetett Mukics Dániel.