Index Vakbarát Hírportál

Orbán Balázs kijelentése miatt fóliáztak le egy szovjet emlékművet

2024. október 4., péntek 08:25

Lefóliáztak szerdán egy szovjet katonai emlékművet Budapesten, a XVIII. kerületben. Az akciót egy Pestszentimrén élő férfi találta ki, miután Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az 1956-os hősökről nyilatkozott. Véleménye szerint „gyávaság” emlékművet állítani az elnyomóinknak.

Fekete fóliával ragasztottak le szerdán egy vörös csillaggal ellátott oszlopot Pestszentimrén. Az akciót magánemberként vitte véghez egy kerületi lakos. Varga Péter egy magyarázatot is hagyott, miszerint „az emlékmű annak állít emléket, amit minden magyar ember megvet és gyűlöl”. 

Varga Péter a 24-nek mesélt arról, hogy a szovjet emlékműnek nem a kerület központjában, hanem szoborparkban lenne a helye. A férfi már régóta tervezte, hogy tesz valamit az elnyomókat dicsőítő köztéri emlékművek ellen. Ötletéhez a „nagy lökést” Orbán Balázs 1956-os hősökről tett kijelentése adta.

Ahogy az oszlopra is kiírtam, nem lehetünk olyan gyávák, hogy emlékművet állítsunk az elnyomóinknak

– fejtette ki Varga Péter.

Hozzátette, hogy hivatalosan is kezdeményezi, hogy az emlékművet elszállítsák. Elmondta, hogy amennyiben lekerül a fóliaborítás, úgy ismételten letakarja majd a vörös csillaggal ellátott oszlopot. A férfi Facebook-oldalán is közzétette az akcióját.

A kormány lezártnak tekinti Orbán Balázs ügyét

Ahogy az Index beszámolt róla, nagy felháborodást keltett Orbán Balázs 1956-os hősökről tett kijelentése. A miniszterelnök politikai igazgatója szerdán arról beszélt egy interjúban, hogy: „Pont '56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett […]”

A politikus azzal védekezett, hogy félreértették a szavait, majd pénteken elismerte, hogy hibát követett el, és bocsánatot kért azoktól, akiket emiatt megbántott.

A legsúlyosabb reakció Orbán Viktortól érkezett, aki péntek reggeli Kossuth rádiós interjújában egyértelműen kijelentette, hogy az ilyen kínos témáknál pontosan kell fogalmazni. 

A miniszterelnök szerint Orbán Balázs ezt nem tette meg, ez pedig ebben a kontextusban „egy hiba volt”. Kövér László, az Országgyűlés elnöke is rossz véleménnyel volt a kijelentésről. „Aki államtitkári pozíciót tölt be, az ne kezdjen el értelmiségi módra viselkedni és okoskodni, mert hibát követ el. Vagy hogyha nem is követ el hibát, de megkeresik azt a lehetőséget, hogy ellene fordítsák azt, amit mondott” – mondta egy interjúban a házelnök.

Kijelentése nagy port kavart, így több hazai sajtóorgánum és politikus is reagált. Többek között Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, valamint Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is kiakadt, valamint Orbán Balázs visszavonulását is felvetették.

Török Gábor politikai elemző az év politikai hibájának nevezte Orbán Balázs nyilatkozatát. Véleménye szerint a kegyelmi ügyhöz hasonlóan a Fidesz politikájának alapját kezdi ki. Hozzátette, hogy a következő napok alapkérdése lesz, hogy a kijelentéstől való elhatárolódás elegendő lesz-e. A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely beszélt arról, hogy szerinte Orbán Balázs félreérthetően fogalmazott 1956-tal kapcsolatban, de Magyarország a NATO tagja, eddig is eleget tettek a szövetségesi kötelezettségeknek, és ezután is eleget fognak tenni.

A politikai igazgató ügyével kapcsolatban a miniszter leszögezte: „Le van zárva az ügy a részünkről.” Később azt is megerősítette a tárcavezető, hogy Orbán Balázs továbbra is marad a kormányfő politikai igazgatója. Gulyás egyébként azt is cáfolta, hogy a kormány „mérte volna” az Orbán-ügy lecsapódását. 

Rovatok