Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: Szeretnénk, ha egymillió forint lenne az átlagjövedelem két-három éven belül

2024. október 4., péntek 07:40

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel ismét a Kossuth rádió vendége volt. A kormányfő beszélt a semleges gazdaságpolitikáról, a háborúról és a migrációról is. Elmondta, hogy a legfontosabb kérdés gazdasági szempontból az, hogy van-e az embereknek munkájuk, de szóba került a családi pótlék emelése, valamint a Közel-Keleten zajló konfliktus is.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádió vendége volt, ahol beszélt többek között a semleges gazdaságpolitikáról, a háborúról és a migrációról is. A műsor elején rögtön szóba került a geszti, kihelyezett kormányülés és Emmanuel Macron francia elnök kijelentése, miszerint félő, hogy két-három éven belül megszűnhet az Európai Unió.

A kormányfő elmondta, hogy a szerdai az őszi idényt elindító többnapos kormányülés volt, amelyen szerinte inkább az arányok beállítása volt a fő feladat. Orbán Viktor szerint el kell dönteni, hogy mi az, ami fontos. Mint mondta, óriási a csábítás, hogy Magyarország a figyelmét a külpolitikára fordítsa, de közben magunkkal kell törődni, ami elsősorban a gazdaságot és a honi ügyeket jelenti.

Az EU egy olyan döntést hozott, amely megpecsételi a saját versenyképességét. Ez egy gazdasági hidegháború, amit most csinál az Európai Unió

– fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor úgy folytatta, hogy a magyar gazdaság arra épül, hogy itthon sokkal több terméket állítunk elő, mint amire szükségünk van, és jó pénzért eladjuk. Ebből van egy többletünk. Ha ezt megbénítják, akkor a mi termékeink eladása egyre nehezebbé válik, ami negatívan hat Magyarországra, ez az exportorientált gazdaságunkat sújtja.

A gazdasági semlegességből a piacok, beruházások, finanszírozások, technológia semlegessége következik. Ez óriási vitákat szül a politikában – tette hozzá.

A miniszterelnök szerint a szavak mögé nézve azt látjuk, hogy minden támadással megpróbálják Magyarországot a gazdasági semlegesség útjáról letéríteni, ha jól csináljuk, akkor a következő évben 3–6 százalék közé emelkedhet a gazdaság, ami béremeléssel is járhat. Ez pedig jóllétet és magasabb életszínvonalat eredményezhet.

Orbán Viktor kijelentette, hogy ki kell állni magunkért, meg kell védeni ezt a pozíciót, a politikában a legfontosabb a siker.

Elmondása szerint ezt azon alapokra építkezve lehet megcsinálni, hogy a turizmusunk rekordévet zár, az élelmiszeripar jó állapotban van. A járműipar viszont döcög, nem tudjuk eladni azokat, tehát a járműipar szempontjából nekünk nem kedvező a helyzet.

A legfontosabb kérdés: van-e az embereknek munkájuk

A miniszterelnök elmondta, hogy a legfontosabb kérdés gazdasági szempontból az, hogy van-e az embereknek munkájuk. Ismertette, hogy 2010-ben 12,5 százalékos munkanélküliség volt, ma 60-70 ezer betöltetlen állás van. Orbán Viktor szerint ez egy óriási siker, de mindenki természetesnek veszi.

Jó minőségű, képzett, fegyelmezett a magyar munkás 

– fogalmazott.

A fizetésekről beszélve a kormányfő elmondta, hogy a magas infláció, a háború, a szankciók hatása miatt az emberek szenvedtek. Most 3,5 százalék az infláció, de meg tudtuk magunkat védeni attól, hogy az árak nagymértékben emelkedjenek.

Hozzátette, hogy a gazdaság normális működésében nem lehet fenntartani az árstopot. Olyan gazdaságpolitikára van szükség, hogy mindenkinek legyen keresete. Orbán Viktor elmondása szerint a szabályozás rövid időtartalomra lehetséges, azonban hosszú távon a béremelésben kell gondolkodni.

„Magas céljaink vannak, arról beszéltünk, hogy hogyan lehet elérni az 1000 eurós minimálbért. El akarunk jutni oda, hogy 2-3 éven belül 1 millió forint legyen az átlagjövedelem. Ez sikerülhet” – hangsúlyozta a kormányfő.

Mint mondta, nagy dilemmában vagyunk, ugyanis jó lenne csökkenteni az adókat, mert akkor mindenki jól járna. A másik az állami alkalmazottak bére, amit akkor lehet emelni, ha van bevétel – tette hozzá.

Az állami szektorban dolgozók nem tudnak lépést tartani a magánszektorban dolgozókkal szemben, kivéve a pedagógusok. Elmondta, hogy az orvosok, ápolók helyzete ugyanez, ott elfogadható állapotok vannak. A vízügyesek azonban „legatyásodott állapotban vannak”.

Ha a gazdasági növekedés mértéke 3–6 százalék lesz, akkor minden problémánk megoldódik

– jelentette ki, hozzátéve, hogy először a növekedést kell elérni, utána tudunk bérprogramot bővíteni.

A családi pótlék emeléséből nem enged

Orbán Viktor szerint a családok támogatása az elsődleges, az a fontos, hogy az ő vagyoni helyzetük ne legyen rosszabb azokénál, akik nem vállaltak gyereket. Ezért meg kell emelni kétszeresére a családi pótlékot a következő évben, „ebből nem engedek”. Hozzátette, hogy

a gyerekesek számíthatnak arra, hogy az ő helyzetük érezhetően javulni fog a 2025–26-os évben.

A migrációval kapcsolatban a miniszterelnök kifejtette, hogy a magyar politika sajátossága Brüsszelben szokatlan: azt mondjuk, amit gondolunk, és azt is fogjuk csinálni. Szerinte jó, ha Brüsszel főpolgármestere felkészül, mert ha továbbra is ez lesz, oda fogják szállítani a migránsokat.

Ha a Közel-Keleten háború van, annak mindannyian megisszuk a levét

Emmanuel Macron francia elnök Európai Unióval kapcsolatos kijelentésére reagálva azt mondta, abban nincs semmi túlzás, ugyanis az uniós állampolgárok nem tűrik el, hogy a brüsszeli bürokraták rákényszerítsenek az unióra valami olyat, ami mindenkit tönkretesz. Szerinte pont ezért nyert Andrej Babis Csehországban, a Szabadságpárt Ausztriában, de Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is.

Orbán Viktor kijelentette, hogy ha az Európai Unió nem tér át a határt védő politikára, akkor a migráció miatti konfliktusok szét fogják feszíteni.

A nemzetbiztonsági kabinet ülésével kapcsolatban úgy fogalmazott, „nyilvánvaló, hogy ha a Közel-Keleten háború van, annak mindannyian megisszuk a levét”, hiszen a világgazdaság óvatossá válik, a magyar valutaérték csökken. Ezért nem mindegy gazdasági szempontból sem, hogy mi zajlik a világban.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a közel-keleti konfliktus azért is van ránk kihatással, mert Magyarországon sok zsidó él, akik érzelmileg is érintettek a kérdésben. Tehát a magyar állampolgárok egy bizonyos része személyesen érintett abban, hogy mi történik éppen Izraelben, az ő védelmükben mindent meg kell tennünk, hogy garantálni tudjuk a biztonságukat

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban elmondta, kikerülhetetlen volt, hogy a soros uniós elnökségben megpróbáljunk békét teremteni, ezért is indult békemisszióra Kijevbe, Pekingbe, Moszkvába, majd Donald Trumphoz. Orbán Viktor azt látta, hogy az orosz–ukrán konfliktusban nincs szándék arra, hogy egymással békét kössenek.

Ennek érdekében a kormány próbál olyan nemzetközi politikát csinálni, amely a béke irányába tereli a háborúzó feleket – tette hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor a múlt héten Észak-Macedóniából adott interjút a Kossuth rádiónak. A kormányfő akkor a gazdasági semlegességről, az európai uniós versenyképességi paktumról beszélt, elmondta, hogy az árvízvédelemnél jelesre vizsgáztak a magyarok, de szóba került az amerikai elnökválasztás és annak hatásai is. Orbán Viktor politikai igazgatója, Orbán Balázs '56-os hősökre tett kijelentését is megemlítette.

(Borítókép:  Orbán Viktor interjút ad Törőcsik Zsolt műsorvezetőnek a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió óbudai stúdiójában 2024. október 4-én. Fotó:  Fischer Zoltán / MTI)

Rovatok