Az Ős-Dráva Program olyan csodaszer, amely az Ormánságban 600 négyzetkilométeres területet élesztett újra, és amely az egész országra alkalmazható lehetne. Hiszen egyszerre orvosolja a drasztikus éghajlatváltozás következtében pusztító aszályt és az árvizeket is, utóbbiból most kaptunk brutális adagot. Riportkörúton jártunk a déli határszélen, a program hatására éledező Ormánságban.
Sellye felé tartunk az autópályának legnagyobb jóindulattal sem nevezhető, kátyúkkal tarkított alsóbbrendű csapáson, amely hamarosan földúttá alakul át. Néha majd leharapjuk a nyelvünket, de a viszontagságokért kárpótol az idilli táj, amelyet még az emberi beavatkozás sem tudott tönkretenni. Az Ormánság valaha a történelmi Magyarország egyik gazdag tájegysége volt, törzsökös református magyar lakossággal.
A máig tartó gazdasági és szociális hanyatlás, amit az élővilág sorvadása kísért, a XIX–XX. század fordulóján kezdődött el, ahogy ez Gunda Béla etnográfus 1930-ban publikált monográfiájából is kitűnik:
„A gyűjtögető gazdálkodás mozzanatai, a fakéregmunka, az építkezésnek a miliőhöz való közvetlen alkalmazkodása, a kender- és lenmunka azonnal megszűntek, vagy új elemekkel cserélődtek ki, amint a táj megváltozott, a vadvizeket lecsapolták és a guruk (vizes élőhelyek) kiszáradtak. A táj változása nemcsak kultúrformák kicserélődését eredményezte, hanem megváltozott az ember is; amint a vizes medrek kiszáradtak, úgy apadt el a daluk. A sorvasztó munkát a gazdasági és társadalmi körülmények csak elősegítették.”
Tehát a hanyatlás szervesen összefüggött a vadvizek lecsapolásával, a tájegységet délről határoló Dráva szabályozásával, a kanyarulatok, idegen szóval meanderek levágásával, a holtágakat a folyóval összekötő természetes csatornák elrekesztésével, megszüntetésével. Erről a káros, bizonyos tekintetben halálos – mert hosszú távon pusztító árvizeket és visszatérő rendszerességgel ismétlődő aszályokat okozó – tevékenységről a minap az Index is megjelentetett egy külföldi példákat citáló cikket.
Szóval ezen a még ma is mesébe illően elragadó ősi tájon haladunk a régió központja, Sellye felé. Ismerős a vidék, három éve riportot készítettünk a 2500 lelket számláló kisvárosban, amelyet akkor súlyosan megtépázott az évszázad jégverése.
Útitársam Nádasi Tamás, az Aquaprofit Zrt. elnöke, majd Sellyén csatlakozott hozzánk Udud Péter, a társaság vezérigazgatója, a gazdasági társaságé, amely megalkotta a térség rehabilitációját beindító Ős-Dráva Programot. A projektet, amely követendő mintául szolgálhatna a komplett magyar vízgazdálkodásnak, és amelynek sokatmondó a mottója: Összefogással az Ormánság fellendítéséért.
A céget 28 éve alapították. Sok más komoly megbízás mellett 2006-ban már nekiláttak dédelgetett projektjük, az Ős-Dráva Program kidolgozásának.
„Hosszú évek tervezőmunkája, a terep aprólékos felmérése készítette elő az áttörést. Ez 2010. január 10-én történt meg, beleégett a dátum a memóriámba – mondja Nádasi. – Akkor végre sikerült bejutnunk Orbán Viktor Lendvai utcai irodájába, az akkor már és még nem kormányzó párt, a Fidesz központjába. A korábbi és későbbi miniszterelnöktől fél órát kaptunk a prezentációra, melyet a Fidesz helyi képviselője, Tiffán Zsolt szervezett, de annyira felkeltette Orbán érdeklődését, hogy a megbeszélés csaknem két órán át tartott, és ezzel a megállapítással végződött: Fiúk, ez lesz a Fidesz egyik mintaprojektje!”
Miért éppen az Ormánságot választották történelmi kísérletük színhelyéül? Udud Péter a szomszédban, Pécsen, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságon dolgozott korábban, az Ormánság, úgymond, hazai pályának számított számára. Egyébként a vállalat kutatásokat végzett, tanulmányokat készített a Duna–Tisza közi homokhátság rehabilitálására is. (Sokkoló információ: Németország a Kiskunság homokhátságát ma már félsivatagos területként tartja számon!)
Isten malmai persze lassan őrölnek. Már 2017-et írtak, amikor megbízást kaptak a projekt komplex tervezésére és megvalósítására, amely végül 2021-ben készült el.
A projekt lényege a következő: visszaállítani az ősi, sajnos a XX. században megszüntetett árok-, patak- és csatornarendszert, amely akkor, amikor még a szakirodalom nem is ismerte a fenntartható fejlődés kifejezést, biztosította a Dráva menti régió, az Ormánság vízellátását.
„Több mint 25 kilométernyi új vízfolyásmedret építettünk, és csaknem 100 kilométeren hajtottunk végre mederrekonstrukciót, kötöttünk össze vízfolyásokat annak érdekében, hogy újra áramolhasson a víz az összefüggő mederhálózaton. Mintegy száz vízkormányozó mű épült és újult meg azért, hogy a lehető legtöbb vizet visszatartsuk a területen, és az igények szerint legyen kormányozható 44 település határában az éltető víz” – mondja Udud Péter.
Ezzel egyszerre oldva meg az árvíz és az aszály elleni védekezést.
Vissza kellett és kell állítani a régi, pompásan működő rendszert, kiegészítve a vízpótlással, a Drávából történő egypontú vízkivétellel, amikor nagyon nincs csapadék.
Hamarosan megérkeztünk Sellyére, egy gyönyörű horgásztó, valamint víztározó partjára.
A célunk a fenntartható vízgazdálkodás infrastrukturális feltételeinek a javítása volt, jelesül a vízvisszatartást, vízkészletmegőrzést támogató műtárgyak megépítésével. Meg kellett valósítanunk, pontosabban vissza kellett állítanunk az ökológiai szempontokat figyelembe vevő vízgazdálkodási rendszert
– magyarázza a vezérigazgató.
A projekt alapvető célkitűzése volt, hogy a térség vízgazdálkodási lehetőségeit javítsa, a vízbő időszakokban az aszály csökkentésére és a vizes élőhelyek védelmére a vizek visszatartását elősegítse. A cégnél büszkék rá, hogy nemcsak a tervezési, hanem a kivitelezési feladatokat is ők látták el az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Dél-dunántúli Vízügyi Főigazgatóság által koordinálva.
Jellemző a program léptékére, hogy 600 négyzetkilométert ölel fel, és egyebek közt a Dráva két mellékágát is megnyitották és revitalizálták. Egyébként a régmúltban a Dráva a jelenlegi medrénél húsz kilométerrel északabbra folyt. A program keretében a természet által „megépített” mélyületeket sikerült tározótérként hasznosítani, amelyek egyidejűleg 20 millió köbméter víz tározására képesek. A költségek többszörösét igényelné, ha ekkora vízmennyiséget normál víztározók építésével szeretnénk betározni.
Hát most mi is egy ilyen mélyületben létrehozott víztározó és a csatorna által összekötött, így aszály idején is táplálható horgásztó partján beszélgetünk útitársainkkal.
„Ez tőzeglápos terület, melynek lételeme a víz – ismerteti kalauzunk. – Ha ez nem kapna vizet, itt minden kipusztulna, de az Ős-Dráva Programnak köszönhetően most már tud ide vizet kormányozni a vízügyi igazgatóság. Azt a szempontot követtük, ha a természet kialakított egy természetes mélyületet, akkor ne akarjunk mi mesterséges tározót építeni, csak engedjük ki a vizet a tájba, engedjük a vizet beszivárogni a talajba.”
A gondot az okozza, hogy a szemünk előtt elnyúló tőzeglápos terület sok kistulajdonos birtokában van, és a hozzájárulásuk megszerzése a víz kiengedéséhez bizony éveket igénylő, sziszifuszi munka.
Közben Udud úr elővesz egy térképet, és azon mutatja, hogy
Ezek a szürke, kis, T alakú idomok műtárgyak, ezek szolgálják azt a célt, hogy ha a főcsatornában van víz, akkor azt a háttérterületekre ki lehet vezetni aszály idején. Ez a rendszer a régi időkben, a folyószabályozás előtt hibátlanul működött, és most ezt állítjuk vissza. Az ökológiai és öntözési célok is újból megvalósíthatók lettek. A vízügyi ágazatnak kéne működtetnie ezt a rendszert, ha sikerülne zöld ágra vergődni a kistulajdonosokkal.
Közben sétálunk a csodálatos tőzeglápos réten, emitt egy unka, amelyet fel is veszek a tenyerembe, amott a vízparton pingpongütő-méretű tavikagyló, a fűben jókora kaszáspók siet dolgára, fekete tücsök ciripel, az ember legszívesebben leheveredne a gyepre, és szundítana egyet a verőfényes kora őszi napsütésben.
Egy úgynevezett gürücsatorna partján állunk (amelyet Gunda Béla csaknem száz éve még gurunak hívott). A tavacska partján néhány kiszáradt fűzfa még a program előtti időkből, de a fák ma már nem száradnak tovább, mert a gürücsatornák szükség esetén kivezetik a tározó vizét az erdőbe. A horgásztó partján tízméterenként névtáblák, a pecásetikett értelmében ahol valaki beeteti a vizet, oda más már nem vetheti ki a horgát.
A billenőtáblás, a pécsi központból gombnyomással, távirányítással működtetett zsilip lenyitva, a víz szabadon áramlik a horgásztó felé a gürücsatornában. Megtudjuk, hogy az Ős-Dráva Programnak az Ormánság sanyarú munkanélküliségi helyzetének a javításában is fontos szerepe volt, amikor a gürücsatornákat rehabilitálták, a projekt 420 helybéli, jobbára roma közfoglalkoztatottnak biztosított munkalehetőséget.
Közben váratlanul odajött hozzánk Nagy Attila, Sellye ambiciózus polgármestere, aki felfigyelt a meglehetősen feltűnő, Index feliratú gépjárművünkre. Vállalta, hogy nyilatkozik.
Sellyének sok jót jelent az Ős-Dráva Program. Amikor beindult a program megvalósítása, akkor ez a gürütó, ahogy mi hívjuk, még csontszáraz volt, kiszáradt. Pedig egy csodálatos ökoszisztéma élőhelye lett volna. Emlékszem, a horgászegyesület 900 000 forint költséggel egy árkot ásatott, hogy a tóban élő, de a kiszáradás miatt halálra ítélt halakat megmentse. És miután a program eredményeképpen sikerült megmentenünk ezt a 2,4 hektárnyi vízfelületet, a halakat visszatelepítették, az állomány szépen szaporodott, és a horgászok újra horgászhatnak
– mondja a városvezető.
Ehhez további négy hektár csatlakozott a szomszédos víztározóval, szóval működik a projekt. A polgármester ugyan nem horgászik, ellentétben a hatéves kisfiával, aki már intenzíven használja a horgásztavat.
„Sok gyerek jár ki ide horgászni, hálásak vagyunk a cégnek, hogy ilyen természetközeli hobbi terjedhet el a sellyei ifjúság körében. Idén akkora aszály volt, hogy a folyamatos vízkivétel és -visszatartás nélkül biztosan újra kiszáradt volna a tavunk – teszi hozzá Nagy Attila. – Nagyon kellene a folyóba egy fenékküszöb, amivel szabályozni lehetne a Dráva vízszintjét. A Dráva menti országok, Olaszország, Ausztria, Szlovénia és Horvátország, összesen 22 erőművet építettek a folyón, egyedül Magyarország nem. Pedig nagyon kellene, mert a fenékküszöb lehetővé tenné a vízszint szabályozását. A 2014-es nagy drávai árvíz idején azon múlt akár még Sellye elöntése is, hogy a horvátok a saját erőművüknél megfogják-e a vizet. Szerencsére megfogták, és így Sellye, a szülővárosom, ahol immár 48 éve élek, megmenekült. De nem jó az, ha más országok vízgazdálkodásától függ a mi árvízi helyzetünk.”
Még egy órán át járjuk a környéket, szürke gémek, vadkacsák mindenfelé, kevés ilyen érintetlennek tűnő élőhellyel találkozik hazánkban az ember. És mindennek éltető eleme a víz, amely az Ős-Dráva Programnak köszönhetően hódította vissza a kiszáradásra, pusztulásra ítélt 600 négyzetkilométeres régiót, az Ormánságot. Jó lenne más tájegységeinken is hasonló komplex vízkormányozási projekteket megvalósítani, visszatartani a vízkészleteinket, enyhíteni a klímaváltozás káros hatásait. Annak viszont örülhetünk, hogy van már egy követendő példa, egy működő minta, csak hasznosítanunk kellene.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)