Index Vakbarát Hírportál

A Szerencsejáték Zrt. több millió forintos támogatást nyújt a településeknek az árvízkárok enyhítésére

2024. október 4., péntek 11:31

A Szerencsejáték Zrt. jelentős összeggel, 150 millió forinttal segíti az árvízkárok enyhítését, amit a nemzeti lottótársaság egyik játékának egyheti bevételéből, valamint a Szuperkoncert helyszíni eladásaiból gyűjtött össze. A vállalat pénteken jelentette be az adományozást.

A Szuperkoncerten eladott szerencsejáték-termékek bevételeiből való jótékonysági felajánlásnak többéves hagyománya van a Szerencsejáték Zrt.-nél – közölte az MTI.

Az elmúlt években az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve a nehéz helyzetben lévő családokat támogatták. Idén azonban a cég úgy döntött, hogy az árvíz sújtotta települések megsegítésére nemcsak a koncert helyszíni bevételeit, hanem az újonnan bevezetett Napi Mázli számsorsjáték egyheti bevételét is felajánlja, így összesen 150 millió forinttal járul hozzá a védekezési munkálatokhoz.

Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette, hogy a társaság mindig is elkötelezett volt a támogatásnyújtás iránt, és jelenleg a legégetőbb szükség az árvíz sújtotta településeken van. Hozzátette: „A Szuperkoncerten az összefogásra és segítségnyújtásra hívtuk fel a figyelmet, és örömmel láttuk, hogy Ricky Martin, a sztárfellépő is kiállt e nemes ügy mellett. Hálásak vagyunk annak a 70 ezer embernek, akik a helyszínen vásároltak, így tovább növelték a felajánlott összeget.”

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője köszönetét fejezte ki a rendkívüli felajánlásért, amely lehetővé teszi, hogy hatékony segítséget nyújtsanak az árvízkárosult településeknek. Hangsúlyozta, hogy a szervezet több évtizedes tapasztalata biztosítja, hogy az adományt a leghatékonyabb módon használják fel, a védekezési munkálatoktól kezdve a károk helyreállításáig.

Rovatok