Index Vakbarát Hírportál

Kirándulós helyett inkább bekuckózós hétvége a valószínű

2024. október 5., szombat 06:09

Szombaton sok felhő lesz felettünk, de délután a Dunától keletre már számíthatunk naposabb időszakokra is. Néhány tájegységen kialakulhat eső és zápor. A Dunántúlon többfelé élénk, helyenként erős lesz az északnyugati, északi szél. Hajnalra, reggelre helyenként pára, köd képződik.

A hétvége első napján többnyire borult idő várható, majd a déli, kora délutáni óráktól az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró, és rövidebb időre a nap is előbukkanhat – írja a HungaroMet.

Szitálás, kisebb eső előfordulhat az országban, de jelentősebb eső, zápor inkább csak a Dunántúl nyugati felén valószínű.

Az általában északnyugati, nyugati irányú szelet a Dunántúl északnyugati részén élénk, olykor esetleg erős lökések kísérhetik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között várható.

A kritériumoknak megfelelő veszélyes időjárási jelenség nem várható, ezért nem adtak ki figyelmeztetést egyetlen vármegyére sem.

Az orvosmeteorológia szerint hidegfronti hatás érvényesül, emiatt felerősödhetnek a görcsös és a kopásos jellegű panaszok, valamint az ízületi problémák is. Vérnyomásproblémák és keringési panaszok is előfordulhatnak, illetve fejfájás is jelentkezhet. A szelesebb dunántúli tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint az itt élők ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetnek.

Vasárnap reggel, délelőtt még több tájegységünkön kialakulhat kisebb eső, zápor, majd délután már csak északon és északkeleten számíthatunk futó záporokra, egy-egy helyen esetleg zivatarra. Napközben egyre nagyobb területen felszakadozik a felhőzet, és kisüt a nap rövidebb-hosszabb időszakokra. Több tájegységünkön élénk lesz a nyugati, északnyugati szél. Helyenként párás, ködös lesz a reggel. A legmagasabb hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul – írja az Időkép.

Szerdán újra jön a hidegfront

Hétfőn az ország nagy részén már sok napsütésre számíthatunk, kisebb eső, zápor legfeljebb elszórtan északkeleten fordulhat elő. A déli-délnyugati szél többfelé élénk lesz. Hajnalra, reggelre helyenként pára, köd képződik. Délutánra 16 és 22 fok közé melegszik a levegő.

Kedden fátyolfelhős-napos, csapadékmentes időre van kilátás. Sokfelé feltámad a déli, délkeleti szél, melynek hatására 18 és 25 fok közé melegedhet a levegő, északkeleten mérhetjük majd az alacsonyabb maximumokat.

Szerdán egy hidegfront hatására nyugatról kelet felé egy csapadéksáv vonulhat át felettünk, de többfelé számíthatunk napos időszakokra is. A kissé szeles időben 17 és 25 fok között alakulhatnak a maximumok.

Csütörtökön változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Néhol előfordulhat eső, zápor. Hajnalban ködfoltok is képződnek. Sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél. A legalacsonyabb 8 és 15, a legmagasabb hőmérséklet 19 és 25 fok között alakul.

Ha időjárás, akkor is Index!

Megújult az Index időjárás-aloldala, ami mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás-funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!

Rovatok