Index Vakbarát Hírportál

A szakértők elárulták, kinek kedvezhet Orbán Viktor legújabb terve

2024. október 6., vasárnap 19:49

Szakértők úgy látják, valóban szükséges a gyermekek utáni adókedvezmény megduplázása, amit a kormány jövőbeni tervei között említett pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor. A jóléti intézkedés a felső és a középosztálynak kedvez, ugyanakkor ennek megvalósításához a nemzetgazdasági helyzetnek javulnia kellene – állítja Bod Péter Ákos, a jegybank egykori elnöke.

Mint beszámoltunk róla, Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban a családosokat érintő jövőbeni kedvezményekre is kitért, miután kiemelte, hogy gazdasági szempontból a legfontosabb, hogy az embereknek van-e munkájuk.

Ismertette, hogy 2010-ben 12,5 százalékos munkanélküliség volt, ma 60-70 ezer betöltetlen állás van. A gyerekeseket érintő jóléti intézkedés is ehhez kötődik: a miniszterelnök szavai szerint fontos, hogy ne legyen rosszabb az anyagi helyzetük azokénál, akik nem nevelnek gyermeket. 

„Ezért meg kell emelni kétszeresére a családi adókedvezményt a következő évben, „ebből nem engedek”, bár lehet, ez két lépésben, nem egyszerre fog megtörténni, de a gyerekesek számíthatnak arra, hogy az ő helyzetük érezhetően javulni fog a 2025–26-os évben” – fogalmazott Orbán Viktor. 

A családi adókedvezmény egy gyermek után jelenleg havi 10 ezer forint, két gyermek után havi 20 ezer forint, három gyermek után 33 ezer forint gyermekenként. 

Az ATV ezzel kapcsolatban több szakértőt is megkérdezett, Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint ugyan időszerű az emelés, mivel ez éveken át nem történt meg, de hangulatjavító intézkedésnek nevezte, amiért ez a következő választások előtt lép életbe. 

László Csaba korábbi pénzügyminiszter is indokoltnak tartja az infláció miatt az emelést, ugyanakkor meglátása szerint az ilyen intézkedéseknek akkor van helye, amikor nincs jelentősebb költségvetési hiány. 

Bod Péter Ákos, a jegybank egykori elnöke szerint is szükségszerű a kedvezmény emelése, amihez fontos lenne a költségvetés helyzetének javulása. Hozzátette: ez nem egy valódi szociálpolitikai, inkább adómegoldás, amivel a felső és a középosztálynak kedveznek. 

Az ATV-nek nyilatkozó szakértők egyetértettek abban, hogy a családi pótlék emelése sokkal szélesebb körben segítene a gyermeket nevelőknek, és azonnali jelentős támogatást jelentene a szegényebb családoknak is. 

Mint ismert, 2008 óta változatlan összegű a családi pótlék, amely a következőképp alakul: egy gyermek után alapvetően 12 200 forint jár; ha azt a gyermeket a szülő egyedül neveli, akkor 13 700 forint; két gyermek esetén gyermekenként 13 300 forint; egyedülálló szülőknél két gyermek után gyermekenként 14 800 forint; három vagy több gyermek után gyermekenként 16 000 forint jár; amikor a szülő egyedül nevel három vagy több gyermeket: 17 000 forint/gyermek; a tartósan beteg, illetve a súlyos fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülők 23 300 forintot kapnak gyermekenként; amikor pedig a szülő egyedül van ebben a helyzetben, 25 900 forintot kap gyermekenként.

Rovatok