Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, hol folytatja pályafutását Karácsony Gergely kabinetfőnöke

2024. október 7., hétfő 15:57

Alig fejezte be a Városháza utcában a munkát, máris új lehetőséget kapott. A Kutyapárt frakciójában ülő polgármester sietett a segítségére.

Karácsony Gergely főpolgármester múlt heti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a Főpolgármesteri Hivatalban a főpolgármesteri kabinet személyi összetételén változtat. Amint arról korábban beszámoltunk, a távozó korábbi kabinetfőnök, Balogh Samu helyét Szentirmai Judit vette át. 

Arról vita volt, hogy Balogh Samu mondott-e fel, vagy Karácsony Gergely szüntette meg közös munkájukat, lapunk információja szerint azonban nem kellett sokáig munkát keresnie.

Ferencváros Önkormányzata hétfői alakuló képviselő-testületi ülésén ugyanis a törvényben rögzített kötelező döntések meghozatala mellett, Baranyi Krisztina polgármester előterjesztésének részeként sor került az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjainak megválasztására. Ennek keretében

a kerület vagyonkezelő és városfejlesztési Zrt.-jében (FEV IX. Zrt.) kapott igazgatósági tagságot – mások mellett – Balogh Samu.

A céget Pataki Márton vezérigazgató irányítja, ő korábban az MSZP óbudai képviselője volt.

Egy másik helyen is feladat várhat rá 

Az Index ezenkívül úgy értesült, hogy 

Balogh Samu a fenti pozíción felül tevőleges szakmai munkát a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft-nél kaphat a jövőben. 

Az ügy korábbi részleteiről ebben a cikkben számoltunk be. 

Rovatok