Index Vakbarát Hírportál

Drasztikusan ritkulhatnak a legforgalmasabb HÉV-járatok

2024. október 8., kedd 16:37 | aznap frissítve

Nincs elég működő szerelvény, ezért a ráckevei H6-os HÉV-en 18 százalékos, a gödöllői H8-ason 13-23 százalékos, míg a csepeli H7-es vonalon 12 százalékos férőhelycsökkenést okozna az állami fenntartó – írja a HVG. A lap úgy tudja, a MÁV-HÉV Zrt. kapacitásszűkítési tervét a BKK és a főváros is hevesen bírálja. Frissítés: a MÁV-HÉV utóbb reagált a sajtóban megjelent állításokra.

„A rendelkezésre álló járműkapacitás a jelenlegihez képest 4 motorvonategységgel kevesebb jármű napi forgalomba adását teszi lehetővé” – írta a MÁV-HÉV Zrt. a HÉV járatritkításainak indoklásaként a menetrendi tervezetről szóló előkészítő anyagokban a HVG szerint.

Mint emlékeztettek, tavaly is ugyanez volt a helyzet a 2023–2024-es menetrend tervezésénél, amikor kiderült, hogy 2024 januárjától a napi 78 jármű helyett 74 tud csak forgalomba állni. Akkor a MÁV-HÉV „a rendelkezésre álló kapacitások hatékonyabb elosztása érdekében” a H5-ös és a H6-os HÉV menetrendjét szűkítette. 

Az újság által megszerzett „A” és „B” terv szerint most a 6-os, 7-es, illetve a 8-as vonalon szűkítene a tulajdonos-üzemeltető MÁV-HÉV Zrt. és a közszolgáltatást megrendelő állami szerv pozíciójában lévő Építési és Közlekedési Minisztérium. A tervezett szolgáltatáscsökkentés a reggeli és délutáni csúcsidőben az alábbiak szerint alakulna: 

A” javaslat a 2024/2025. évi közszolgáltatási menetrendre: 

„B  javaslat a 2024/2025. évi közszolgáltatási menetrendre: 

A lap kiemeli, a csepeli HÉV-et érintő B terv különösen rosszul érintené a XXI. kerületbe vagy onnan a belváros felé utazókat, a csepeli H7-es HÉV-nél ugyanis ez már a második kapacitáscsökkentés lenne. Hozzátették: a MÁV-HÉV Zrt. kapacitásszűkítési tervét a BKK és a főváros is hevesen bírálja. 

A MÁV közleményt adott ki: „Járműhiány van, döntés még nincs” 

Frissítés: cikkünk megjelente után a MÁV-HÉV Zrt. közleményt küldött az Indexnek.

Ebben idézték Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgatót, aki azt nyilatkozta: „Sajnáljuk, hogy a HÉV is a fővárosi közgyűléssel kapcsolatos politikai viták része lett: ez felesleges aggodalmat kelthet az utasainkban. Járműhiány van, döntés még nincs. A régi járművek karbantartását az alkatrészhiány, az új járművek beszerzését pedig az uniós forrásokkal kapcsolatos politikai vita hátráltatja. A helyzet kezelésére olyan megoldást keresünk, ami a legforgalmasabb időszakokat és vonalakat nem érinti.” 

Hegyi Zsolt végül hozzátette: 

A sajtóban megjelent mértékű módosításokat tehát nem lehet a MÁV-VOLÁN-csoport álláspontjának tekinteni. Ha lesz változás, csak ennél jóval szerényebb mértékű lehet: olyan, amelyet az utasok túlnyomó része nem is érzékel majd.

Rovatok