Index Vakbarát Hírportál

Sallai Nóra ellen akár büntetőeljárás indulhat, a színésznő férje megszólalt az állapotáról

2024. október 8., kedd 20:41

Sallai Nóra férje közölte kedden, hogy felesége kissé jobban van, de még mindig nagyon súlyos az állapota. Jelenleg halált okozó baleset ügyében folyik nyomozás, mióta kiderült, hogy a szeptember 27-i autóbalesetüket követően a színésznő ötéves kisfia meghalt. Hogy pontosan ki hibázott azon az estén, azt még nem lehet tudni, és arra is megvan az esély, hogy mindkét sofőr ellen büntetőeljárás indul.

Tíz napja kezelik intenzív osztályon Sallai Nórát, a Jóban Rosszban színésznőjét, aki szeptember 27-én Alsónémediben szenvedett autóbalesetet ötéves kisfiával, s akinek jelenleg is válságos az állapota.

A Tények elérte Sallai Nóra férjét, aki elárulta, hogy felesége állapota egy kicsit javult, de még mindig nagyon súlyosnak mondható, és hosszú rehabilitációs időszak vár rá. Mint mondta, a színésznő szerettei által szervezett irányított véradás továbbra is érvényben van.

A Tények beszámolója alapján az egyik felvételen az látszik, hogy Sallai Nóra lassított, mielőtt a főútra kanyarodott volna, és az is látható, hogy a BMW-s hatalmas sebességgel száguldott a kamerás autóval szemben. Azon a szakaszon 50 kilométer per óra a megengedett sebesség, és a TV2 úgy tudja, hogy a BMW ennek több mint a duplájával ment. 

Sötétben, rosszabb látási viszonyok között hogyha ez a sebességtúllépés mondjuk 100 százalékos, tehát mondjuk 100 körüli sebességgel jött az autó, akkor szinte biztos, hogy megtévesztő sebességről beszélhetünk

– mondta Borbély Zoltán ügyvéd.

A BMW-t egy 21 éves férfi vezette, az utasa egy 18 éves ismerőse volt. Ha kiderül, hogy száguldozott, akkor évekre börtönbe kerülhet a sofőr. Ez egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett vétség, mert itt gondatlan cselekményről van szó. A járművezetéstől eltiltás mértéke egy hónaptól 10 évig terjedhet – tette hozzá Borbély Zoltán. 

Az is elképzelhető, hogy mindkét sofőr ellen büntetőeljárás indul 

Ugyanakkor az RTL Híradó által megkérdezett ügyvéd szerint hogy pontosan ki hibázott, azt egyelőre nem lehet tudni, de állítása szerint biztos, hogy Sallai Nórának elsőbbséget kellett volna adnia. A RTL riportjában szintén elhangzott, hogy a BMW viszont – az eddig megjelent sajtóinformációk szerint – a megengedettél jóval gyorsabban ment.

Kozma Tamás ügyvéd szerint ennek tükrében többféle forgatókönyv lehetséges: 

Hozzátette, hogy az utóbbi eset már többször előfordult, például a Dózsa György úti baleset idején is. Megjegyezte, hogy a közúti baleset gondatlan okozása egy úgynevezett eredménybűncselekmény, tehát minél súlyosabb az eredmény, annál súlyosabb a szankció is. A rendőrség jelenleg szakértők segítségével vizsgálja, hogy pontosan mi történt. 

Mint írtuk, halált okozó baleset ügyében folyik nyomozás, mióta kiderült, hogy a szeptember 27-i autóbalesetüket követően Sallai Nóra ötéves kisfia meghalt. A büntető törvénykönyv szerint aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy halált okoz, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető.

Rovatok