Index Vakbarát Hírportál

Folytatódik a fővárosi harc: Vitézy Dávid odaszúrt egyet Szentkirályi Alexandrának

2024. október 11., péntek 15:40

Szentkirályi Alexandra közölte pénteken, hogy „bár a budapestiek ügyei állnak, a szivárványkoalíció olajozottan működik”, és azt kérdést tette fel közösségi oldalán, hogy vajon kiknek az emberei a fővárosi bizottságok elnökei. Vitézy Dávid a bejegyzés alatt reagált a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjének szavaira.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a közösségi oldalán tette fel azt a kérdést: „Szerinted kiknek az emberei a fővárosi bizottságok elnökei?”, majd kommentben jelezte, hogy a válasz: „Karácsony Gergely, Magyar Péter, Gyurcsány Ferenc és maga Vitézy Dávid...”, ugyanis, mint írta:

Reels-videójában pedig azt is jelezte, hogy: „Bár a budapestiek ügyei állnak, a szivárványkoalíció olajozottan működik.” Mind mondta, Karácsony a főpolgármesteri székben, Magyar Péter, Vitézy, a Kutyapárt és Gyurcsány pedig bizottsági elnöki pozíciókat zsákoltak be.

„Mi az eddigi öt bizottság helyett két bizottságot javasoltunk, ezzel rengeteget spórolva a budapestieknek. Ezt a javaslatunkat a szivárványkoalíció lesöpörte az asztalról, és négy bizottságot fogadott el, ezzel mindannyian adhattak egy-egy bizottsági elnököt” – fogalmazott. 

Vitézy Dávid is reagált

A bejegyzés azért is érdekes, mert Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője erre reagálva kommentben tett fel több kérdést Szentkirályi Alexandrának.

„Az előző ciklusban a Fidesz–KDNP adta a Pénzügyi Bizottság elnökét – akkor háttéralkut kötöttetek talán Karácsonnyal és Gyurcsánnyal? Vagy az a helyzet, hogy a bizottsági elnöki feladat a közgyűlési képviseletből adódó munka, ami eddig nektek se volt ennyire idegen?” – kérdezte Vitézy Dávid a frakcióvezető asszonytól. 

Majd hozzátette, hogy a maga részéről a bizottsági elnökségre munkaként, a rá szavazó budapestiek képviseleteként tekint, és össze is hívta az első bizottsági ülést a HÉV-járatok Lázár János által tervezett ritkítása kapcsán.

Ez ügyben nem láttam még egy videót sem tőled. Ugye, egyetértünk abban, hogy közösen ki kell állnunk a HÉV-ek ritkítása ellen?

– írta. 

HÉV-járatok ritkítása

Mint írtuk, december 15-től három fővárosi HÉV-vonal járatait is ritkítanák. A kiszivárgott terv szerint a jelenlegi hat kocsi helyett csak hárommal, illetve ritkábban közlekednének a szerelvények a ráckevei, a gödöllői és a csepeli viszonylatokon. 

A fővárosi politikusok a személyeskedéstől sem mentes vitában üzengettek egymásnak. Karácsony Gergely főpolgármester közölte, hogy a főváros biztosan nem járul hozzá a járatszámok radikális csökkentéséhez, majd nyilvánosságra hozta a levelet is, amit a BKK illetékes igazgatója írt az állami MÁV-HÉV megkeresésére. A dokumentumból kiderül, hogy az állami MÁV-HÉV valóban három szakaszon tesz járatritkításra javaslatot. Mint írta, Vitézy Dávid állítása nem helytálló, ugyanis a főváros jóváhagyása nélkül semmiféle HÉV-ritkítás nem lehetséges. 

Csütörtök délután kiderült, hogy a z Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) elbocsátotta Nagy Gábort, a fővárosi agglomeráció elővárosi vonatait működtető MÁV-HÉV Zrt. vezérigazgatóját. A döntés mögött a korábban említett kiszivárgott dokumentum állhat. 

Vitézy Dávid csütörtökön közölte, hogy jövő hétfőre összehívja a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának rendkívüli ülését, hogy megakadályozza Lázár Jánosnak a HÉV-ek tervezett ritkítására vonatkozó terveit. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője előterjesztésében négy döntés meghozatalát javasolja a szakbizottságnak.

 

Rovatok