Index Vakbarát Hírportál

Nem kímélték, provokációval vádolták Oroszországban Szijjártó Pétert

2024. október 11., péntek 07:03

Szijjártó Péter Szentpétervárra utazott, hogy részt vegyen a Nemzetközi Gázfórumon, ez egyesek szerint nyílt „provokáció Brüsszel felé”. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, mit gondol erről.

Kemény csütörtökön van túl Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter: előbb a ZDF német közszolgálati csatorna riportere, majd David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete állt bele a politikusba. 

Szijjártó Péter a szentpétervári Nemzetközi Gázfórum csütörtöki plenáris ülésén vett részt, amikor a ZDF német közszolgálati csatorna riportere egy kérdést tett fel a miniszternek.

Értelmezhetjük úgy a jelenlétét itt, mint egy újabb magyar provokáció Brüsszel felé? Vagy mi a részvételének az oka?

– idézte a Mandiner az újságírót. 

De Szijjártó Péter sem volt rest, megkérte az újságírót – aki annak ellenére is követte, hogy a miniszter jelezte, nem válaszol a kérdésére –, hogy „próbáljon meg viselkedni és udvarias módon viselkedni Magyarország felé”, ezt követően mégis válaszolt.

Ez egy szuverén jog. Ez a szuverén joga egy országnak, hogy eldöntse, hogy milyen rendezvényen vesznek részt a miniszterei, vagy milyenen nem

– fogalmazott, majd kijelentette, hogy „nem vagyunk egy jawohl nemzet!”. 

David Pressman is odaszólt 

Szintén csütörtökön, és szintén a gázfórumon való részvételéért bírálta Szijjártó Pétert David Pressman amerikai nagykövet is, aki az X közösségi platformon fejtette ki véleményét. 

Nekünk, Magyarország szövetségeseinek és partnereinek fel kell ismernünk, hogy ami fölött eddig szemet hunytunk, arra most már rendíthetetlenül reagáljunk [...] már nem működnek a kifogások, Amerika cselekedni fog

– írta Pressman. 

Mint ismert, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete rendre éles kritikával illeti a kormányt, legutóbb például azt kifogásolta, hogy országával való kapcsolatát nem alapozhatja arra a feltételezésre, miszerint novemberben Donald Trump nyeri a választásokat. Erről itt olvashat bővebben. 

Rovatok