Index Vakbarát Hírportál

14 millió forintra büntette Gyurcsány Ferencet Kövér László

2024. október 12., szombat 10:15

Sokba fájhat Gyurcsány Ferencnek a két héttel ezelőtti parlamenti felszólalása, amelyben leárulózta Orbán Viktort, ugyanis a Demokratikus Koalíció elnöke azt állítja egy, a Facebookon közzétett videóban, hogy Kövér László házelnök 14 millió forintra büntette szavai miatt.

14 millióra forintra büntette Kövér László Gyurcsány Ferencet a parlamenti szóváltásuk miatt – közölte Gyurcsány Ferenc szombat reggel élő Facebook-videójában. 

A DK elnöke felidézte múlt heti, napirend előtti felszólalását, amelyben arról beszélt, hogy „a magyar kormányfő eladta önmaga becsületét, végül eladta hazája becsületét, és eladta hazája függetlenségét és önállóságát, ezért Magyarországnak áruló kormánya és áruló miniszterelnöke van”.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, Orbán Viktor nyitóbeszéde után összecsapott egymással Kövér László és Gyurcsány Ferenc, a házelnök ezután elvette a szót a DK elnökétől, mondván, hogy nincs joga Magyarország miniszterelnökét lehazárulózni.

Ez a szóváltás Kövér tegnapi, tegnapelőtti levele szerint 14 millió forintomba fog kerülni. Ennyire büntetett meg: 14 millió 100 ezer valamennyi

– számolt be Gyurcsány Ferenc a büntetési tételről. 

Gyurcsány Ferenc kevésbé az összegen, mint inkább azon háborodott fel, miszerint Kövér László nem értette, mit mondott a DK elnöke, aki elmondása szerint nem a hazaáruló, hanem az áruló szót használta. „Csakhogy ezzel Kövér visszaélt a házelnöki hatalmával, korlátozva a képviselők szólásszabadságát” – tette hozzá a politikus. A DK elnöke szerint „ugyanezt mondta el Gyekiczki Marci és Dobrev Klára is az Európai Parlamentben”, ott mégsem büntették meg őket. 

Gyurcsány Ferenc megígérte: Strasbourgig fogják vinni az ügyet.

Rovatok