Index Vakbarát Hírportál

Feloszlik a köd, kirándulós idővel örvendeztet meg a szombat

2024. október 12., szombat 06:21

Kellemes, igazi kirándulós idő várható szombaton, a maximumok 15 és 19 fok között alakulnak. Csapadék nem valószínű, és fronthatással sem kell számolni.

Szombaton a pára és a köd feloszlik, a felhősebb tájakon pedig szakadozásnak, gomolyosodásnak indul a felhőzet, délutánra kissé felhős, napos idő várható. A délutáni órákban nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel.

Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél néhol megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható.

A HungaroMet előrejelzése szerint szombaton kritériumokat elérő veszélyes időjárási esemény nem várható, és fronthatással sem kell számolni. A levegőminőség kedvezően alakul.

Vasárnap változóan felhős időre számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel. Néhol előfordulhat kisebb eső, zápor. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati, majd az északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 2 és 10, a csúcsérték 15 és 22 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb idő.

Ha időjárás, akkor is Index!

Megújult az Index időjárás-aloldala, ami mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás-funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!

Rovatok