Index Vakbarát Hírportál

Kis híján meghalt egy férfi a csepeli McDonald’sban

2024. október 12., szombat 09:57

Rosszul lett, majd összeesett egy idős férfi a csepeli McDonald’sban péntek délután. A mentők érkezéséig egy édesanya kezdte meg a beteg újraélesztését.

Kislányával együtt ment be egy édesanya egy csepeli McDonald’sba péntek délután – számolt be róla a kerületi lap.

Csepel Infó szerint a nő észrevette, hogy egy idős férfi „belebóbiskol” az ételébe, majd látta, hogy egyre rosszabb állapotba kerül.

Akkor már próbálták felállítani, hogy visszaültessék a székre. Mondtam a lányomnak, hogy ne ijedjen meg, de anya odamegy segíteni. Közben már hívták a Országos Mentőszolgálatot. Megkértem az ott dolgozó fiatal urat, hogy ne emeljük fel, hanem fektessük le a földre. Felmértem az állapotát. Se pulzus, se légzés

– idézte fel az édesanya a történteket.

Hozzátette, hogy a mentőszolgálat diszpécserének jelezte, hogy megkezdi az újraélesztést. Az időben megkezdett mellkasi nyomások sikeresek voltak, a mentők kiérkezésére már ismét volt keringése az idős férfinak.

Rovatok