Index Vakbarát Hírportál

Videón, hogy mekkora balesetet okozott egy kisbusz az M3-as autópályán

2024. október 13., vasárnap 13:59

Több baleset is történt a magyar utakon. Az egyik az M3-as autópályán, ahol egy kisbusz hirtelen fékezett, majd nekirohant egy másik autónak, és az oldalára dőlt. A másik Szilvásváradnál történt, ahol egy kanyarban ütközött össze két személygépjármű. Mindkét esetben a sérültek kórházba kerültek.

Egy hirtelen fékezés miatt borult az oldalára egy kisbusz az M3-ason, egy fedélzeti kamera rögzítette a balesetet. A busz megcsúszott, és a mellette haladó autónak csapódott, majd felborult. Kilencen utaztak benne, hárman megsérültek. A tűzoltókat és a mentőket is riasztották az esethez − látható a Tények riportjában.

Az M3-as autópálya 39. kilométerénél egy kisbusz az oldalára borult. A buszban kilenc ember utazott. Mindannyian önerejükből elhagyták a járművet. A helyszínre az aszódi hivatásos tűzoltók vonultak, a tűzoltók áramtalanították, átvizsgálták a kisbuszt, majd a helyszínelést követően kerekeire állították

− nyilatkozta Csámpai Attila, a Pest vármegyei katasztrófavédelem szóvivője.

A baleset következtében dugó alakult ki. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt közölte: „A hatvani mentőállomás egységeit riasztottuk a balesethez, egy férfi mellkasi, egy másik férfi végtag- és fejsérülést, egy nő pedig könnyebbnek tűnő fejsérülést szenvedett. Mindhármukat kórházba szállították.”

Szilvásváradnál egy kanyarban csúszott meg egy autó, az is nekivágódott egy szabályosan érkezőnek, ott egy nő és két férfi sérült meg. Ebben az esetben is több helyről kellett mentőket hívni, akik végül összesen öt sérültet láttak el, jellemzően végtagsérüléseket és zúzódásokat. Stabil állapotban kerültek kórházba Győrfi Pál szerint.

Rovatok