Index Vakbarát Hírportál

Egy több mint 40 éve várt hidat adtak át Ajkán

2024. október 13., vasárnap 21:10

Átadták Ajkán a Béke utcai hidat szombaton. A 176 millió forintos európai uniós támogatással elkészült híd nagy mértékben javítja a belvárosi közlekedést.

Átadták Ajkán a régóta várt Béke utcai hidat. Schwartz Béla polgármester az átadón elmondta, hogy az első hidat még a lakók építették bádogból. A város vezetése már akkor szeretett volna egy hidat építeni, erre azonban több mint 40 évet kellett várni a lakosoknak – írja a Veol.hu.

A Sturcz Mihály tervei alapján épült vasbeton szerkezetű híd 13 méter széles, és 8 méter szabad nyílású szerkezetből áll. A költségek előteremtésében Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszternek, a város országgyűlési képviselője segített. 

„Nincs kellemesebb kötelessége egy politikusnak, egy országgyűlési képviselőnek, mint amikor olyan rendezvényen kell részt vennie, amelyen az általa képviselt körzet valamely települése ismét gyarapodik” – jegyezte meg beszédében Navracsics Tibor.

A miniszter kiemelte, hogy a híd jó példája annak, hogy az európai uniós forrásokat jól és értelmes célokra használják. Ami nem csak az ajkaiak, hanem az egész unió hasznára válik. A Torna-patak medrét olyan állapotát belvároshoz méltó és biztonságossá szeretnék tenni. Tavasszal pedig, újabb hidakat ás létesítményeket terveznek átadni.

A hídépítés a Széchenyi Terv Plusz program és az „Ajka, élhető város” elnevezésű projekt keretében valósult meg. A beruházáshoz szükséges támogatást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosította. 

Rovatok