Index Vakbarát Hírportál

A börtönből szervezték az unokázós csalásokat

2024. október 14., hétfő 11:18

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján elítélték első fokon azt a 40 éves férfit, aki a büntetés-végrehajtási intézetből szervezett, illetve követett el maga is csalásokat, valamint társai bűnösségét is megállapították. Az ügyészség több vádlott esetében súlyosításért fellebbezett.

A vádirat szerint egy jogerős szabadságvesztés büntetését töltő 40 éves férfi a csalásokat 2020. február 28. és 2020. április 18. között követte el az általa beszervezett bűntársak segítségével. A férfi a büntetés-végrehajtási intézetbe jogellenesen bevitt mobiltelefonokon hívta fel az időskorú sértetteket. A hívások során az unokájuknak, gyermeküknek vagy barátjuknak adta ki magát, és elhitette velük, hogy nagy bajban van, fogva tartják, és csak nagy összegű készpénz vagy ékszerek átadása esetén engedik el. A megtévesztett sértettek által összegyűjtött pénzért – szintén a mobiltelefonjain megszervezve – rendszerint a rokonait és ismerőseit küldte, akikkel a megszerzett pénzt egymás között szétosztották, illetve annak egy részét neki az intézetbe eljuttatták.

Az ügynek 9 vádlottja van; a bűncselekmények elkövetésében többek között részt vett a fogva tartott férfi édesanyja, unokatestvére, mostohatestvére, fiatalkorú mostoha-unokahúga – aki az elkövetés idején 16 éves volt – és más ismerőseik, de a férfi az egyik zárkatársát is beszervezte az egyik bűncselekmény elkövetésébe, megszervezésébe. Az ügynek 6 sértettje van, többnyire 80 év felettiek. 

A vádlott társai közreműködésével 4 esetben összesen több mint 8,7 millió forint kárt okozott, ebből egy idős házaspár 8 millió forintot adott át a futárnak.

Két csalás kísérleti szakban maradt; egy 88 éves nő szomszédja közbelépésének köszönhetően nem adott át pénzt a csalóknak, a másik esetben pedig a sértett talpraesettségének köszönhetően a rendőrök el is fogták a pénzért érkező két bűntársat. Ez utóbbi esetben a 2020. március 1-jén, II. kerületi otthonában felhívott sértett és a férje rájött a csalásra, a sértett felismerte, hogy nem a fiával beszél, de eljátszotta a megtévesztett áldozat szerepét, miközben értesítették a rendőrséget. A rendőrök a két futárt tetten érték és elfogták.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a fő szervező, különös és többszörös visszaeső elkövetőnek minősülő férfival szemben összesen 6 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, illetve kísérlete miatt, továbbá – mivel két esetben fiatalkorú rokonát bírta rá az elkövetésre – kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat. Vele szemben végrehajtandó fegyházbüntetés az indítvány azzal, hogy feltételes szabadságra sem bocsátható. Társait – a bűncselekményekben vállalt szerepüknek megfelelően – is csalással, illetve abban közreműködéssel, továbbá pénzmosással vádolja a főügyészség.

Mindegyik vádlottal – a fiatalkorúval szemben is – végrehajtandó szabadságvesztés volt a vádirati indítvány.

A Budai Központi Kerületi Bíróság az összes vádlott bűnösségét megállapította. A bíróság a 40 éves férfit 12 év fegyházbüntetésre ítélte, és megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, egy másik vádlottat, egy szintén különös és többszörös visszaeső nőt 5 év fegyházbüntetésre ítélt. Társaikat is szabadságvesztés büntetéssel sújtotta, azonban 5 vádlott esetében a büntetések végrehajtását próbaidőre felfüggesztette. A bíróság vagyonelkobzásokat is alkalmazott, illetve kártérítési igényeket is megítélt.

Az ítélet ellen az ügyészség 4 vádlott kapcsán a szabadságvesztések felfüggesztésének mellőzése, vagyis letöltendő szabadságvesztés kiszabása érdekében és egyes egyéb kérdésekben jelentett be fellebbezést, míg több vádlott és védő felmentésért vagy enyhítésért élt perorvoslattal. 

A másodfokon eljáró Fővárosi Főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartotta, a védelmi fellebbezéseket nem tartja alaposnak, áll az ügyészség közleményében, ezért az ügy a törvényszéken folytatódik.

Rovatok