Index Vakbarát Hírportál

Böröcz László szerint V. Naszályi Márta tizenhatmilliós jutalmat adott a távozó jegyzőjének

2024. október 15., kedd 10:41

Böröcz László hétfőn bizonyítékokat hozott arról, hogy V. Naszályi Márta volt polgármester állítása, miszerint a távozása előtt nem osztottak jutalmakat az I. kerületi önkormányzatban, nem igaz.

Mint megírtuk, Böröcz László, az I. kerület frissen megválasztott polgármestere múlt héten közölte, hogy az I. kerületi önkormányzat távozó vezetői szeptember utolsó napjaiban 70 millió forintnyi jutalmat és végkielégítést fizettek ki egymásnak, a jegyző pedig utasításba adta, hogy az önkormányzat levelezésének biztonsági mentéseit is töröljék. 

A korábbi közlemény szerint a szeptember 26-ra összehívott testületi ülésen nem tettek erről említést, sőt a polgármester asszony nyilvánosan tagadta, hogy bárkit jutalmazott volna. Az október elsején átadott átadás-átvételi dokumentumokban sem szerepelnek ezek a kifizetések, de a közlemény szerint kiderült a trükk: a dokumentumokat szeptember 25-én reggel zárták le, és a jutalmak egy részét csak ezt követően utalták ki.

A jelenlegi polgármester arról is említést tett korábban, hogy két év alatt a V. Naszályi Márta közvetlen körébe tartozók a fizetésükön felül mintegy 140 millió forintot vettek fel különböző jogcímeken.

Böröcz László hétfőn bizonyítékokat is hozott, közösségi oldalán számolt be arról, hogy a volt polgármester nem mondott igazat. 

„V. Naszályi Márta volt polgármester a napokban úgy nyilatkozott a botrányos ügyről, hogy a távozása előtt nem osztottak jutalmakat az I. kerületi önkormányzatban, és a sajtóban megjelent összeg sem igaz” – írta az I. kerület frissen hivatalba lépett polgármestere. 

Böröcz László szerint az alábbi dokumentumok vegytisztán igazolják ennek ellenkezőjét:

Hozzátette, „V. Naszályi Márta ismét valótlanságot állított, és ezzel hazudott a kerületi polgároknak is. A súlyos visszásságok kivizsgálása kapcsán feljelentést teszünk”. Böröcz László állítása előtt V. Naszályi Márta baloldali támogatói is értetlenül állnak. Az LMP képviselője szerint a hozzá hű emberek hallgatását fizette meg a leváltott polgármester.

Rovatok