Index Vakbarát Hírportál

Több mint 460 hajléktalant regisztráltak egy éjszaka alatt Budapest belső területein

2024. október 15., kedd 07:01

Összesen 461 hajléktalan embert regisztráltak Budapest közterületein október 11-én, miután felmérték, hogy Budapest belső kerületeiben hányan töltik fedél nélkül az éjszakát. Az éjszakai szemle során regisztrált hajléktalanok 78 százaléka férfi, és többségük a középkorú, 30–49 éves korosztályból kerül ki.

Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke a fővárosi hajléktalanszámlálás első eredményeiről tartott sajtótájékoztatón elmondta: önkéntesek bevonásával felmérték, hogy Budapest belső kerületeiben – a Hungária körúton belül eső területen – hányan töltik fedél nélkül az éjszakát – számolt be az MTI.

Az este nyolc óra és éjfél között végzett „szemrevételezési vizsgálat” során 133 fekvő hajléktalant regisztráltak, valamint 328 „ücsörgő, járkáló, guberáló” hajléktalant, utóbbiakról kinézetük, ruházatuk, holmijuk alapján valószínűsítették, hogy hajléktalanok – ismertette, hozzátéve, hogy az önkéntesek további 30 üres alvóhelyet is felfedeztek.

Győri Péter elmondta: az éjszakai szemle során regisztrált hajléktalanok 78 százaléka férfi, és többségük a középkorú, 3049 éves korosztályból kerül ki. Míg a szállókon jellemzően sok az idős, a közterületen éjszakázóknak mindössze 3 százaléka volt 65 év feletti – fűzte hozzá. A vizsgálatból kiderült az is, hogy a hajléktalanok többsége (58 százalék) egyedül volt, de meglepően sokan párban (20 százalék) és csoportban (22 százalék) tartózkodtak köztereken.

A számlálásban nincsenek benne az ellátórendszerben rögzített, szállókon, menhelyeken alvó hajléktalanok, mert kifejezetten a köztéren éjszakázókat regisztrálták.

Győri Péter hangsúlyozta: jövőre tervezik Budapest Hungária körúton kívüli területének felmérését, és szeretnék 3-5 évente megismételni a vizsgálatot annak érdekében, hogy mindenki bekerülhessen az ellátórendszerbe.

Breitner Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szakmai igazgatóhelyettese kiemelte: tudatosan dolgoznak azon, hogy „ezek a számok ne maradjak meg az akadémiai tudás szintjén”.

Valós számok, valós tudás alapján szeretnénk megtervezni a szolgáltatásainkat

– jelentette ki, hozzátéve: fontos, hogy minden hajléktalant beazonosítsanak, mert például a párok, a pszichiátriai betegek, a szerhasználók vagy az idősek más-más szolgáltatásokat, másfajta segítséget igényelnek.

Breitner Péter kitért arra is, hogy a BMSZKI naponta mintegy 3 ezer hajléktalannal áll kapcsolatban, akik közül 1230-an aludtak az elmúlt napokban átmeneti szálláson, 650-en éjjeli menedékhelyen, 120-an pedig családok átmeneti otthonában.

Beszámolt arról is, hogy

a hajléktalanok között magas, 30 százalékos a pszichiátriai betegek aránya,

a BMSZKI ezért már három olyan szállást is üzemeltet, ahol kifejezetten őket látják el. Hozzátette: az addiktológiai problémákkal küzdők számára is megnyitottak egy házat, ahol engedélyezett az alkoholfogyasztás.

Surányi Ákos, a Főváros Önkormányzat hajléktalanügyi stratégiai koordinátora a felmérés részleteiről közölte: a hajléktalanszámlálásban részt vevő 120 önkéntes gyalog sétálta végig a város 48 zónáját, külön figyelmet fordítva az aluljárókra, pályaudvarokra, a Népligetre és a tömegközlekedési járatokra.

Megfelelő módon csak úgy lehet segíteni, ha megfelelő információkkal rendelkezünk. A cél, hogy egyetlen ember se éljen az utcán

– hangsúlyozta

Teller Nóra kutatásvezető, a Városkutatás Kft. munkatársa viszonyításképpen jelezte: a Hungária körúton belüli városrész teljes lakossága 440 ezer fő, míg a körgyűrűn kívüli területeken 1,3 millió budapesti él.

Közölte azt is, hogy a hajléktalanszámlálást uniós projekt keretében valósítják meg, az adatfelvételben Európa 10 országának 15 városa vesz részt. A több ütemben zajló projekt részét képezi majd egy, az ellátórendszer adminisztratív adataira épülő összesítés is, továbbá végeznek majd egy önkéntes válaszadáson alapuló kérdőíves felmérést is, amely a hajléktalanok élethelyzetét, terveit, problémáit, lakhatási lehetőségeit térképezi fel – magyarázta.

Rovatok