Index Vakbarát Hírportál

676 forint: megalázó órabérre panaszkodnak a pedagógusok

2024. október 16., szerda 20:00

Csaknem húsz éve nem változott az őszi középszintű érettségi vizsgadolgozatok javításáért és a feleletek meghallgatásáért járó díj az egyik vidéki tankerületben – állítja lapunknak írt levelében egy pedagógus. A gimnáziumi tanár szerint 2005 óta bruttó 676 forintos óradíjért javítják a dolgozatokat, ami jóval a diplomás minimálbér alatt van. Az Index az ügyben a Belügyminisztériumot és az illetékes Klebelsberg Központot is kereste, ám cikkünk megjelenéséig egyik helyről sem érkezett válasz.

Egy gimnáziumi tanár azzal kereste meg lapunkat, hogy a tankerületükben 2005 óta változatlan az őszi középszintű érettségi dolgozatok javításának és a feleletek meghallgatásának díja. Dolgozatonként és feleletenként is csaknem húsz éve bruttó 2030 forint jár a pedagógusoknak. A férfi szerint, aki kicsit is tisztában van egy dolgozat kijavításával, az tudja, hogy minimum 3 órát vesz igénybe, így ez bruttó 676 forintos órabérnek felel meg.

Mint írta, az elavult díjszabás jóval a diplomás órabér alatt van, amit már többször jeleztek az illetékes tankerületnek, de az ügyben azóta sem történt változás.

Megalázó, felháborító és megmagyarázhatatlan, hogy 2024-ben egy 2005-ben megállapított összeget fizetnek ki. Ki fog ezek után dolgozatot javítani?

– tette fel a kérdést levélben a tanár.

A pedagógus a megbízási szerződése alapján angol nyelvből vizsgáztatja a diákokat, és összesen tizennyolc vizsgadolgozatot javít ki, ezek darabjáért bruttó 2030 forintot kap, így a tizennyolc dolgozatért összesen bruttó 36 540 forint jár neki. Emellett kérdező tanári feladatokat is ellát majd, feleletenként szintén bruttó 2030 forintért.

A tavaszi középszintű érettségi vizsgadolgozatok javításának és a feleletek meghallgatásának díját ugyanakkor bruttó 5 ezer forintra emelte a szóban forgó tankerület. Ezért is volt meglepetés a tanároknak, amikor kiderült, hogy kevesebb mint a feléért fognak segédkezni a pótló, javító és szintemelő vizsgák lebonyolításában. Valamint csak a vizsgáztatói jelentkezésük után vált egyértelművé számukra, hogy milyen díjszabás mellett kell dolgozniuk, amikor már kézhez kapták a megbízási szerződésüket.

A probléma az, hogy ha konkrétan elmondják az intézményen belül, hogy ez bruttó 2030 forint, akkor nem találtak volna embert a feladatra. 26 éve javítom a dolgozatokat, és tudom, hogy körülbelül háromszor kell őket átjavítani, amíg le nem adjuk, ami körülbelül háromórás munka

– magyarázta az angol–történelem szakos tanár lapunknak, majd hozzátette, hogy ezzel szemben annak a gyereknek, aki már nem tanköteles, 40 ezer forintot kell fizetnie vizsgatárgyanként.

A Klebelsberg Központnál volt emelés

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke elmondta, a Klebelsberg Központ a saját hatáskörébe tartozó gimnáziumok esetében valamennyivel megemelte a vizsgajavításért járó díjat, ám az emelt szintű érettségik esetében – amiért az Oktatási Hivatal felel – évekkel ezelőtt befagyott az összeg.

Az emelt szintű érettségi a kormányhivatalok felelőssége, a középszintű érettségik pedig a Klebelsberg Központé és a Szakképzési Centrumoké. A jogszabályban meghatározott értékek pedig valóban nem változtak, ott csak a saját hatáskörébe adtak ki emelést

– fogalmazott Totyik Tamás.

Ezzel szemben a közép- és emelt szintű érettségi vizsgák díja többször is növekedett az évek alatt. Az előbbi ára a mindenkori minimálbér 15, az emelt szintű vizsgáé pedig a minimálbér 25 százaléka, ami azt jelenti hogy, a vizsgadíj középszinten 40, emelt szinten pedig 67 ezer forintba került idén. Míg tavaly ez az összeg a középszintű vizsga esetében 35 ezer forint volt, az emelt szintű vizsgánál pedig 58 ezer forint.

Az Index a Belügyminisztériumnál és az illetékes Klebelsberg Központnál is érdeklődött arról, van-e statisztikájuk az érettségi dolgozatok javításának díjazásáról, illetve terveznek-e emelni a pedagógusoknak járó összegen. Amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

(Borítókép: Ruprech Judit / MTI)

Rovatok