Index Vakbarát Hírportál

Ennyi volt: megszűnik a Nyugdíjasok Pártja 50+

2024. október 18., péntek 08:22

Bejelentette megszűnését a Nyugdíjasok Pártja 50+ nevű szervezet, amely eddig a magyar nyugdíjasok országos szintű képviseletét látta el. Döntésüket nem indokolták.

Megszűnik és egyesületként sem működik tovább a Nyugdíjasok Pártja 50+ nevű szervezet – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb, csütörtöki számából.

Kinyilvánítjuk, hogy a megszűnt párt helyett egyesületi formában nem kívánjuk a szervezetet fenntartani, kinyilvánítjuk a szervezet mai nappal történő jogutód nélküli feloszlását

– áll nyilatkozatukban.

A párt korábbi önmeghatározásában azt írta, „a Nyugdíjasok Pártja 50+ az a párt, amely felelősséggel és nagy hatékonysággal vállalja a magyar nyugdíjasok országos szintű képviseletét. Mindenféle megkülönböztetés nélkül”.

Mint közölték, a szervezetnek semminemű tartozása nincs, és hitelt sem nyújtott senkinek, egyszersmind kérték a párt hitelezőit, hogy a közlemény megjelenésétől számított 90 napon belül jelentsék be a követeléseiket.

A párt nem kíván olyan alapítványt létrehozni, amelynek a megszűnésekor a vagyonát átadja. A párt úgy határoz, hogy a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyonát már működő alapítvány javára felajánlja

– nyilatkozták.

Rovatok