Index Vakbarát Hírportál

Sorra állnak be Navracsics Tibor programja mögé az önkormányzati szövetségek

2024. október 18., péntek 19:14

Egymás után adják ki hivatalos közleményeiket a magyarországi önkormányzati szövetségek arról, hogy támogatják Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter Versenyképes Járások Programját.

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter október elején jelentette be, hogy január elsején indul a kormány új területfejlesztési programja, a Versenyképes Járások. A tárcavezető elmondása szerint az új területfejlesztési politika célja, hogy dinamikát adjon a fejlődő járásoknak, és hogy segítse egy szisztematikusabb fejlődési program létrejöttét. A járások számára összesen 65 milliárd forint válik megpályázhatóvá jövő év elejétől.

Bár a kormány legújabb területfejlesztési bejelentése komoly viszályt szított a kormánypárti és ellenzéki városvezetők körében, a magyarországi önkormányzati szövetségek azóta sorra jelentik be, hogy támogatják a programot. Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke szerint kiváló elképzelésről van szó.

„A cél kiváló, az ötlet nagyon jó. Ebben az irányban kell gondolkodni. Azt viszont, hogy miből áll össze a programban a fejlesztési alap, differenciáltan kell kezelni, a szolidaritási adófizetés miatt is” – mondta Szita Károly a Kossuth Rádióban az ATV beszámolója szerint. 

„Ebbe az irányba kell haladni: a fejlesztésbe be kell vonni az iparűzési adót megtermelő városok mellett a velük együtt élő, a mindennapokban aktívan résztvevő térséget is” – tette hozzá a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.

Csütörtökön a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) is közleményében állt ki a miniszter elképzelései mellett. „A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, mint hazánk legnagyobb országos önkormányzati érdekszövetsége – amely a 3197 helyi önkormányzat több mint felét, 1655 helyi önkormányzatot tudhat tagjai között – örömmel üdvözli és támogatja, hogy a Versenyképes Járások Program keretéből a járási fejlesztési forrásokról, azok felhasználásáról az érintett járások polgármesterei dönthetnek“ – írták. 

Pénteken a Kisvárosok Szövetsége is nyilvánosságra hozta, hogy egyetért a miniszterrel. A közleményben az áll, „a Kisvárosok Szövetsége támogatja a Versenyképes Járások Programot, amelynek révén 2025-től kezdve minden járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut, valamint azt a döntéshozatali mechanizmust, amely már a fejlesztések tervezési fázisában, majd a döntésben is a járási szintet helyezi előtérbe”.

Szintén pénteken adott ki támogatói közleményt a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége is: „A program célja, hogy nagyobb lendületet adjon a területi felzárkózásnak. A jövőben ezáltal szisztematikusabb fejlesztéspolitika valósulhat meg az uniós források és a Magyar Falu Program forrásai mellett a területfejlesztési alap bekapcsolásával.”

Korábban Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is üdvözölte a Navracsics Tibor által korábban bejelentett területfejlesztési támogatást. A polgármester szerint minden nagyvárosnak érdeke, hogy környezete is hasonlóan fejlődjön, mert ezzel a városok terhelése is csökken. Csach Gábor, Balassagyarmat fideszes polgármestere szerint viszont finomhangolásra szorul a program. 

A Versenyképes Járások Program ismertetése kedden indult és a jövő hét végéig tart. Az országjáráson a miniszter, a miniszterhelyettes és a minisztérium államtitkárai vesznek részt. A nyílt megbeszéléseken minden településvezető elmondhatja véleményét, javaslatát és bármilyen kérdést feltehet.

Mint megírtuk, a Versenyképes Járások Program keretében a járások az iparűzési adó többletéből pályázhatnak majd forrásokra. Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke úgy látja, hogy az elv akár jó is lehetne, de az önkormányzatok épp a többletből tudták volna fedezni az emelkedő működési költségeiket.

Rovatok