Szentkirályi Alexandra pénteki levélében egyeztetést kezdeményezett a nemzetgazdasági miniszternél egy, a budapesti lakhatási válság enyhítését szolgáló akcióterv megalkotása érdekében. A kormánypárti politikus szerint a budapestieknek és a kormánynak is elege lett a tétlenségből, javaslatában kiemelt figyelmet fordítana a fiatalok lehetőségeire.
Szentkirályi Alexandra pénteken levélben fordult Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterhez, hogy egyeztetést kezdeményezzen egy fővárosi lakhatási akcióterv megalkotása érdekében – közölte Facebook-bejegyzésében a kormánypárti politikus.
„2019-ben, bő öt éve Karácsony Gergelyék programjában közel negyvenszer szerepelt a lakás szó. Hét nagy lakhatási ígéretet is tettek, de öt év alatt sem csináltak semmit” – kezdte posztját Szentkirályi Alexandra, hozzátéve, hogy emiatt mára Budapesten lakhatási válság alakult ki.
Javaslom, fordítsunk külön figyelmet a fiatalok lakásvásárlása, a kollégiumi férőhelyek bővítése, a rövidtávú lakáskiadás – az Airbnb, a fővárosi bérlakáshelyzet és az albérletárak kérdéskörére
– fogalmazott levelében Szentkirályi Alexandra.
A frakcióvezető szerint a fővárosi vezetés tétlenségét már a budapestiek és a kormány is megelégelte, az akciótervvel keresik a megoldást a „budapestieket sújtó lakhatási nehézségek enyhítésére”.