Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mikor állhat helyre a munka az egykori Dunaferrnél

2024. október 19., szombat 16:58

Visszahívja dolgozóinak egy részét a Liberty Dunaújváros, a munka azonban várhatóan csak decemberben állhat helyre a Dunaferrnél. A munkavállalókat szeptemberben küldték állásidőre, ami több dolgozónál jelentős bérkiesést eredményezett.

Még nem indulhat újra a termelés a Dunai Vasműben, nincs vége a nehézségeknek – számolt be róla névtelen forrására hivatkozva a Népszava. Az elmúlt napokban már arról szóltak a hírek, hogy az egykori Dunaferrt már a héten újraindítják, ez azonban végül nem így alakult.

A dolgozókat szeptember második felében küldték állásidőre, amikor módosított munkarend szerint délelőtti műszakra álltak át. A döntés több munkavállalónál mintegy 30 százalékos bércsökkenést okozott.

A Liberty Dunaújváros a hét elején arról tájékoztatta a munkavállalóit, hogy a hengermű dolgozóit az állásidőről november 15-től kezdődően visszahívja.

Ez azt jelenti, hogy minimálisan is heteket kell várni a meleghengermű újraindításáig. November közepétől megkezdik a hengerelés elindításának előkészítését, amely bonyolultsága miatt legalább három hétig eltart.

Az igazi munka várhatóan csak december első heteiben indulhat meg a hengerműben, minimális kapacitással.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, október elején derült ki, hogy az ISD Power felszámolási eljárást indított a Liberty Steel tulajdonában álló Dunarolling Dunai Vasmű Kft. ellen, tehát a Dunaferr utódcégével szemben. A vállalat – amely energiával látja el a Dunaferr üzemeit – azzal indokolta a döntést, hogy jelentős tartozások keletkeztek. A dolog pikantériája, hogy az ISD Power is felszámolás alatt áll. Ráadásul az acélipar globális helyzete nem sok jóval kecsegtet a Dunai Vasmű számára.

A kormány segíti a munkavállalókat

Czomba Sándor és Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium két államtitkára közölte, hogy a kormány minden lehetséges eszközzel segíteni fogja a Dunaferr munkavállalóit.

Lóga Máté felhívta a figyelmet arra, hogy a Libertyvel folyamatos az egyeztetés, mert a bérek kifizetése elsőrendű, ebben nem lehet késedelem a kormány elvárása szerint. Majd Czomba Sándor azt hangsúlyozta, hogy a térség meghatározó a foglalkoztatáspolitikában.

Ezért a kormány 17,6 milliárd forintot fizetett ki a költségvetésből az itt dolgozók bérére a tavalyi évben. 3400 ember dolgozik a két Liberty vállalatban.

„Találkoztam a két szakszervezet vezetőjével, és a kialakult helyzetről tárgyaltunk. Az első reakció a szakszervezetektől, hogy a nehézségek ellenére valamennyire most megkönnyebbültek, mert látták, hogy a Liberty nem képes vállalni a kötelezettségeit” – összegezte Czomba Sándor, majd kiemelte: a kormány minden lehetséges eszközzel segíteni fogja a munkavállalókat, és amennyiben szükséges, azonnal beavatkozik a munkavállalók érdekében.

Rovatok